Készülnek az első téli Balaton-átúszásra

2019 december 28.-án 11:00-13:00 között egy Magyarországon még ismeretlen sportágban, a téli úszásban próbálhatja ki magát néhány hazai extrémúszó. 4 hölgy és 10 férfi, akik a február végére tervezett Téli Balaton-átúszáson történő részvételre kvalifikálják magukat – olvasható az Események FB oldalon. Gyömrőn, a Tófürdő jeges vizében lesz a kvalifikációs verseny.

A vállalkozók között az átlag életkor 39 év, a legfiatalabb 26, míg a legidősebb induló 66 éves. Heten neveztek 50 méteres távra, ketten 200-ra, ők váltó csapatot szervezve indulhatnak majd a Magyar tenger meghódítására. Öten választották a Gyömrői Téli Úszáspróba legnagyobb, 600 méteres távját, melynek teljesítésével megszerezhetik a téli Balaton Szántód-Tihany 1250 méteres útvonalon történő önálló átúszáshoz elengedhetetlen referenciát.

A Téli Úszó Sportegyesület azt követően alapították meg, hogy Zimányi András taxisofőr márciusban elsőként úszta át a Balatont.

„A télen sikeresen végrehajtott balatoni átúszásom után többen jelezték, hogy szívesen felkészülnének maguk is egy ilyen teljesítésre. Ehhez a felkészítő munkához nyújtott segítséget Gyömrőn a Jó itt élni! Közösség” – írja Zimányi András az FB oldalon.

A rendezvény meghívott sztárvendége Perlakyné Szlavitsek Gizella Tünde Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett úszó, az első és eddig egyetlen magyar hölgy, aki átúszta a La Manche-ot. Az érdeklődőket az Old Negresco étterem vízparti teraszán kísérhetik figyelemmel az eseményt.

Mint arról a hirbalaton.hu korábban beszámolt, a www.teli-balaton-atuszas.hu oldalon hirdették meg, hogy lesz nyilvános téli Balaton-átúszás. Itt a Tihany-Szántód távot átúszó Zimányi András az ígéri, a hat hónapos felkészülés kezdetben kínok kínja, később már csak gyötrelmes lesz, de brutálisan kemény immunrendszer és az edzések folyamán kábítószer nélküli extra adag endorfin a jutalom.

A kvalifikációs verseny sikeres teljesítése lesz a belépő az első nyilvános téli Balaton-átúszás 1250 méteres távjára, melyet Tihany-Szántód vonalon tartanak a tél végén.