Keszthelyi és hévízi tanulók műveiből jelent meg antológia (TV Keszthely)

A Pannónia Kulturális Egyesület hagyományteremtő szándékkal írt ki középiskolások számára pályázatot, amivel folytonosságot szeretnének biztosítani és közlési lehetőséget adni a diákok irodalmi és képzőművészeti alkotómunkájának.

 

„Komoly feladatunk van ezen a területen vagy ebben a régióban és a magas kultúra, filozófia,irodalomtörténet területén szervezett konferenciák mellett nyilván évek óta célunk, hogy bevonzzuk ezekre a rendezvényekre a fiatalokat”

– mondta el a TV Keszthelynek Farkas Szilárd, a Pannónia Kulturális Egyesület alapítója.

Négy középiskolából, nyolc alkotó küldte el művét. A pályázat kiírásában nem volt műfaji megkötés. Versekkel, novellákkal és grafikákkal neveztek a tanulók.

A diákantológia megjelenését Keszthely és Hévíz városa is támogatta. A kötet bemutatóján Manninger Jenő polgármester méltatta az alkotói világot magukénak tudó fiatalok munkáját.

„Nagyon érdekes gondolatokat írtak le. S majd eldől aztán, hogy kiből lesz szakavatott író, költő. De hogyha csak egymásnak tudnak így írni családon belül is, az már nagyon sokat jelent, ha valaki így leírja a gondolatait. Érdemes beleolvasni mindenképpen, mert mély emberi érzések vannak benne, s azt hiszem az a legfontosabb.”

– mondta el Manninger Jenő polgármester.

A fiatalok alkotói tevékenységéről Papp Gábor Hévíz város polgármestere is elismeréssel beszélt.

„Ezekben a fiatalokban volt annyi bátorság, erő és tudás természetesen, hogy a műveikkel – legyen az grafika, legyen az vers, legyen az novella – ki mertek lépni a nagyvilág elé és meg tudták mutatni , meg merték mutatni, hogy igen…ilyet is lehet. Főleg a mai korban, amikor tudjuk, hogy egy csomó minden a telefonon és egyéb más helyeken zajlik. Ők pedig kezükbe veszik a tollat, írnak, rajzolnak, festenek.”

Az antológiában nyolc középiskolás 28 műve található. A közös kiadvány címét is diákírás ihlette. Bencze Lilien Alexa, Számok szonettje című verse alapján a Viharfelleg, szilvalekvár címet kapta.