Keszthely: öt napon át tartanak a városnapi rendezvények (zaol.hu)

Keszthelyen június 1-én, csütörtökön kezdődik és június 5 -ig tart a városnapi rendezvénysorozat. Idén több évfordulót is ünnepel a balatoni város, köztük, hogy 770 éve szerepelt először Keszthely neve írott formában a veszprémi káptalan oklevelében.

 

Üneplésre ad okot az is, hogy 200 éve rendezték meg először a Helikoni Ünnepségeket, a helyi gimnázium 245, a helyi egyetem 220 esztendős, és 620 éve halt meg a település fejlődésében nagy szerepet játszó nádor, Csáktornyai Lackfi István.

A sétálóutca felett lengedező tértextilek átadásával veszi kezdetét a rendezvénysorozat csütörtökön 14 órakor, a színházban 15 órakor megnyílik a művelődési központ 35 éves szövés, népi kismesterségek szakkörének kiállítása. A két évszázados Helikoni Ünnepségekre emlékeznek 18 órakor a Helikon emlékműnél, 20 órakor pedig a színházban a korábbi fesztiválokon fellépők gálaestje kezdődik, a műsor sztárvendége Tóth Vera. A rendezvényre ingyenes a belépés, de a nézőknek előzetesen regisztrálniuk kell.

Pénteken 10 órakor a színházban a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Fotóklub tárlata nyílik meg, majd 11 órától a színházteremben tartja ünnepi ülését a képviselő-testület.

A Sétálóutcán 13 órakor Helikoni fődíjas költőkkel: Csete Somával és Körösztös Gergővel találkozhatnak az olvasók, és Szálinger Balázzsal, aki bemutatja az alkotókat. Ugyanitt 14 órakor adják át a Nők a Balatonért Egyesület és a városi könyvtár által „Helikoni életérzés” címmel meghirdetett irodalmi pályázat díjait. 17 órakor a könyvtárban „Helikoni életképek” címmel nyílik fotókiállítás, majd bemutatják a Helikon I. (1818) reprint és a Helikon 200 című köteteket.

A Balaton-parton pénteken 18 órakor középiskolások lépnek fel, 20 órától pedig az Irie Maffia koncertezik.

Az ünnepség további programjait lásd alább.

 

A keszthelyi ünnepség részletes programja:

Június 1. (csütörtök)
14.00 Sétálóutca:
TÉRTEXTIL KIÁLLÍTÁS
17.00 Balaton Színház:
ŐSEINK NYOMÁBAN
Szövés, népi kismesterségek szakkörének 35. jubileumi kiállítása.
18.00 Festetics Kastély – Fő tér – Helikon park, Helikoni emlékmű:
HELIKON 200 – MEGEMLÉKEZÉS ÉS KOSZORÚZÁS
19.00 Balaton Színház:
HELIKONOSOK GÁLAESTJE
korábbi Helikonosok fellépése
Sztárvendég: Tóth Vera

Június 2. (péntek)
10.00 Balaton Színház:
KÉPEK – ÉLETKÉPEK SZÉKELYFÖLDRŐL
Székelyudvarhelyi Orbán Balázs fotóklub kiállításmegnyitója
11.00 Balaton Színház:
ÜNNEPI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS
13.00 Sétálóutca:
ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ
Helikon fődíjas költőkkel: Csete Somával és Körösztös Gergővel.
Bemutatja őket Szálinger Balázs – József Attila és Méhes György-díjas költő.
14.00 Sétálóutca:
HELIKONI ÉLETÉRZÉS
A Nők a Balatonért Egyesület és a Fejér György Városi Könyvtár „Helikoni életérzés” c. irodalmi pályázatának eredményhirdetése és díjkiosztása.
17.00 Városi Könyvtár:
HELIKONI ÉLETKÉPEK fotókiállítás megnyitója
Visszaemlékező gondolatokat mond: Pelcz István tanár
17.30 Városi Könyvtár:
A HELIKON I. (1818) C. KIADVÁNY REPRINTJE ÉS A HELIKON 200 C. KÖTET BEMUTATÁSA
A műveket méltatja: dr. Cséby Géza – irodalomtörténész, a kötet főszerkesztője
18.00 Balaton-part:
KESZTHELYI KÖZÉPISKOLÁK VÁROS NAPI MŰSORA
20.00 Balaton-part:
IRIE MAFFIA KONCERT

Június 3. (szombat)
9.00 Fő téri templom:
SZENTMISE
ezt követően
Megemlékezés Laczkfi István nádorról, koszorúzás
Ünnepi szónok: Kardos József tanár
10.00 Vajda János Gimnázium udvara
Gimnázium udvari padjainak ünnepélyes átadása
11.00 Mozgás Háza:
VAJDA ÉS PREMONTREI ÖREGDIÁKOK TALÁLKOZÓ
10.00 Fő tér – sétálóutca:
KESZTHELYI KILOMÉTEREK
gyerek futóversenyek
15.00 Fő tér
KESZTHELYI KILOMÉTEREK
sprint futamok
16.00 Balatoni Múzeum:
KESZTHELY ÉVSZÁZADAI
Várostörténeti kiállítás megnyitója
19.30 Balaton-part:
BOOMBATUCADA
19.45 Balaton-part
Keszthely betűk átadása
Balatoni szökőkút újraindítása

20.00 Balaton-part:
DEMJÉN FERENC KONCERT

Június 4. (vasárnap)
9.00 Festetics-kastély:
KESZTHELY VÁROS SAKKBAJNOKSÁGA
10.00 Balaton-part, Yacktkikötő:
PÜNKÖSDI REGATTA VITORLÁSVERSENY
10.00 Város egész területén:
KKM 10 ÉVES JUBILEUMI FUTÓVERSENY
16.30 Balaton-part, Yacktkikötő:
Quantum Speed Challenge
15.00 Fő tér:
DÍJÁTADÓ: KKM FUTÓVERSENY
16.30 Helikon-park, Igazság kapuja:
TRIANONI MEGEMLÉKEZÉS
ezt követően:
FAÜLTETÉS A TESTVÉRVÁROSI DELEGÁCIÓKKAL
18.30 Balaton-part:
DÍJÁTADÓ: PÜNKÖSDI REGATTA
19.00 Balaton-part:
TÁNCRAPSZÓDIA
Fellép: Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Június 5. (hétfő)
14.30 Balaton-part:
Tour de Hongrie 2017 beharangozó
15.00 Balaton-part:
PÜNKÖSDI CSALÁDI PROGRAMOK
16.00 Balaton-part:
ALMA EGYÜTTES KONCERT
17.30 Balaton-part:
RE-FOLK ZENEKAR 10 ÉVES JUBILEUMI TÁNCHÁZA

Galéria