Kenus mentett meg éjszaka egy ittas, bajba került “távúszót”

Másfél kilométerre úszott be éjjel, ittasan a Balatonba egy 43 éves fürdőző. A fonyódi vízirendőröket 2020. július 15-én este 22 óra után értesítette egy Balaton-parton tartózkodó 57 éves budapesti férfi, majd rögtön utána kenujával a segítségért kiáltó, bajba jutott fürdőzőhöz sietett – számolt be az esetről  a  Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

Az éjszakai sötétben, ittas állapotban, a parttól messzire eltávolodva észlelte a 43 éves monorierdői lakos, hogy nem tudja merről indult.

Kifáradva pánikba esett és segítségért kiáltott. Szerencséjére a partról meghallotta őt a kenus, aki példaértékűen járt el a helyzetben. Habozás nélkül bejelentést tett, majd saját maga indult az úszó megsegítésére. A vízieszközzel kapaszkodót nyújtott a rendőrök kiérkezéséig, akiknek a sötét vízfelszínen egy elemlápával jelezte pozíciójukat.

Az egyenruhások a bajbajutottat a szolgálati hajóba emelték, majd a partra vitték, ahol a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajbajutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!”