Kelendők a Magyar falu program vállalkozás-újraindítási forrásai (vg.hu)

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Pluszban a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program című Ginop Plusz-1.2.2-22 kódszámú felhívásnál a benyújtott kérelmek igényelt támogatása elérte a felhívás keretösszegének 80 százalékát – tudta meg a VG.

 

Üde színfolt a pályázati palettán a legkisebb cégeket célzó Magyar falu vállalkozás-újraindítási program. A Ginop Plusz 1.2.2-22 konstrukció február 24-én startolt, és a Széchenyi-terv Plusz pályázati információs portál adatai szerint rögtön az első nap befutott 1735 támogatási igény, összesítve 14,18 milliárd forint értékben.  A kiemelkedő érdeklődés fennmaradt, kedd délelőtt már 3262 pályázatot regisztrált a rendszer, a projektgazdák együttesen 25,84 milliárd forint támogatásban bíznak.

A keret 30 milliárd forint, előzetesen pedig azzal lehetett számolni, hogy legalább 3000 nyertest hirdetnek majd, miután 2–10 millió forintra lehet pályázni.

Az eddigi részeredmények alapján átlagosan több mint 7,9 millió forintot igényeltek a pályázók, ami minimális visszaesést tükröz az első napokban látott 8,2 milliós középértékhez képest. Fontos tudni, hogy egyéni vállalkozók is indulhatnak, ha nem a kata hatálya alá tartoznak.

A vissza nem térítendő támogatás célja eszközbeszerzés, infrastrukturális fejlesztés is lehet, a pályázati ablak pedig az érdeklődéstől függően akár március 31-ig is nyitva van.

Indulhatnak gazdasági társaságok, egyéni cégek, amelyek 5000 főnél alacsonyabb lakosságszámú településen vagy szabad vállalkozási zónában fejlesztenek.