Kékszalag hősök és legendák előtt tisztelegnek szombaton Balatonfüreden

Számos újdonsággal készül a szervező Magyar Vitorlás Szövetség az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, valamint az azt körülvevő fesztiválra. Európa legnagyobb tókerülő versenyének ünnepe a vitorlázók körében főpróbának nevezett Fehér Szalaggal indul, ugyanis a tervek szerint a szombati verseny rajtja előtt látványosan felvonulnak a balatonfüredi móló előtt az eddigi Kékszalag-győztes hajók. Pontosan 8:15-kor dördül majd el a Kékszalag hét rajtlövése, amely alkalomból a nagy rekorderek, az időrekordot tartó Raiffeisen Fifty-Fifty, valamint a tizenháromszoros győztes Litkey Farkas – ezúttal a Prevital – nevű hajójával elhajózik a felsorakozott Kékszalag győztes hajók előtt, fedélzetükön a két legidősebb Kékszalag győztes kormányossal, Gosztonyi Andrással és Tuss Miklóssal.

A Magyar Vitorlás Szövetség életében minden évben kiemelt és nagyon jelentős esemény a Kékszalag,  az idei év pedig különleges, hiszen az Olimpia éppen a Kékszalag másnapján kezdődik Tokióban – fogalmazott a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a Vitorlázz Itthon összefoglalója szerint.  Holczhauser András kifejtette:  minden évben közel háromezer sportolót mozgat meg az esemény. Csütörtökön rajtol a Kékszalag, előtte szombaton a Fehér Szalag vitorlásversenyre kerül sor, amely egyben Izsák Szabolcs Emlékverseny is.

Idén készülünk egy különlegességgel: a Fehér Szalag rajtja előtt szeretnénk felvonultatni az összes olyan hajót a balatonfüredi móló előtt, amely Kékszalagot nyert és a legidősebb Kékszalag-győztes kormányosokat is kivisszük a vízre.

– mondta el.

A Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj-24. Izsák Szabolcs Emlékverseny-Classic Round a hagyományoknak megfelelően zajlik majd. Reggel 9:00 órakor rajtolnak el a Classic Round résztvevői, majd 30 perccel később, tehát 9:30 órakor vág neki a többi hajó a versenynek. A mezőnynek a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Tihany-Balatonfüred távot kell teljesítenie és ezúttal is van limitidő. Érvényesen 18:30 óráig lehet befutni a célba.

Holczhauser András arról is beszélt, hogy magán a Kékszalag Fesztiválon is számos újdonság várható.   2021-ben rendeztek először e-Sailing Magyar Bajnokságot és a Magyar Bajnokság döntőjére július 21-én 17:00-tól kerül majd sor a Vitorlás téren. A verseny egyik támogatója a KPMG Fair Play díjat alapít a versenyre, amire eddig nem volt példa. A 878 Co.-val kötött együttműködés alapján egy kék ruhaszettet kap majd a győztes csapat minden tagja – új vitorlásmárkáról van szó, és nagyon bízunk benne, hogy nemzetközi porondon is megállja majd a helyét – tette hozzá.  A Kékpántlika versenyt immáron a tizennegyedik alkalommal rendezik meg – az eseményt teljesen átszervezték a korábbiakhoz képest.

A szerdai rajtot szombatra halasztottuk és az eddigi túraversenyt egy, a füredi mólóhoz közeli pályaversennyé módosítottuk. Nagyon szeretném mindenki figyelmét felhívni, hogy itt találkozhatnak legfiatalabb sportolóinkkal. Bízunk benne, hogy szülők, barátok eljönnek és megtekintik majd az eseményt 24-én szombaton 10:00 – 12:00 között.

-fogalmaz Holczhauser András.

Idén is a verseny partnere az Audi és az Audi Speed Challenge-t 23-án 14:30-tól tartják a szokásos helyen a balatonfüredi móló előtt. A katamaránok legtöbbje visszajelezte indulási szándékát  és nagyon bíznak benne, hogy friss szélben tudják megrendezni a versenyt.

Idén már hatodik éve, hogy megrendezik a modell-vitorlásversenyt is, erre 22-én a Kékszalag rajtját követően 10:00-kor kerül sor. Ekkor kezdenek el versenyezni egy méteres távirányítós hajókkal a versenyzők. Emellett Schiller Waterbike bemutató is lesz. Ez egy új kezdeményezés, egy katamaránra szerelt bicikli gyakorlatilag, amit megtekinthetnek és ki is próbálhatnak az érdeklődők a Tagore-sétányon – közölte a főtitkár.