Kék hullám és csillagok jelzik a balatoni strandok minőségét (zaol.hu)

Egytől öt csillagig terjedő minősítést kaphatnak azok a fürdőhelyek és kikötők, melyek részt vesznek a Kék Hullám Zászló strandminősítő programjában. Idén az eddiginél több szervezet vesz részt az értékelésben. Már zajlik a zsűrizés, július elejére derül ki, melyek a Balaton legjobb strandjai.

Mindenre odafigyelnek
A gyermekes családok, a fiatalok és idősek, az aktív életmódot kedvelők, a fogyatékkal élők, a külföldiek igényeire, kényelmükre, a tisztaságra, higiéniai feltételekre, elérhető szolgáltatásokra és azok minőségére is figyel a Kék Hullám Zászló rendszer bírálóbizottsága. A Balatoni Helyi Önkormányzatok Szövetsége által működtetett strandminősítő rendszerben minimum egy, maximum öt csillagos minősítést kaphatnak a benevezettek és különdíjakat is kiosztanak, így például kiderül, hogy melyik a Balaton legzöldebb vagy legtöbb pontot elért strandja.

Gyenesdiáson kezdték
A közelmúltban Zalában, Gyenesdiáson tartották az idei minősítés nyitórendezvényét. A polgármesterek és strandüzemeltetők megvitatták a balatoni strandokat érintő kérdéseket, jó példákat és tapasztalatokat is megosztottak egymással. A résztvevők megismerkedhettek a minősítési rendszer újdonságaival. Szó volt hazai és külföldi fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontokról.

A fogyasztóvédelem a játszóterek, vízi játékok üzemeltetéséhez adott iránymutatást. Szó volt a biztonságos fürdőzésről, azok feltételeiről és népegészségügyi kérdésekről is. A szakmai nap a szezonra való felkészülést segítette. Ezt követően a strandokat június közepén, működés közben minősíti a társadalmi zsűri.

– A legnagyobb változás, hogy idén több szervezet vesz részt a bírálatban. Csatlakozik a bírálóbizottsághoz a Balatoni Kör, tagjai elsősorban a gasztronómiai szempontokat figyelik, a Hermann Ottó Intézet, amely a Legzöldebb strand kiválasztásában vállal aktív munkát, illetve a Balatoni Turisztikai Szövetség – emelte ki Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke.

Színvonalas üdülőhelyek
A zalai balatoni strandok az elmúlt években az értékelés szerint nagyon színvonalas szolgáltatásokkal várják a strandolókat, jelentős részük öt csillagos Kék Hullám zászlót kapott tavaly.

– Minden strand próbálja megtalálni egyediségét, mely a zalai strandoknál tapasztalható leginkább. Az idei nyárra a strandfejlesztési pályázatban érintett strandokon befejeződnek a beruházások. Izgalommal várjuk a minősítést, kíváncsiak vagyunk arra, hogy a strandüzemeltetők, hogyan „sáfárkodtak” a fejlesztési forrásokkal – szólt a várakozásokról Balassa Balázs. Ez majd július elején derül ki: ekkor adják át a minőséget mutató zászlókat – írja a zaol.hu.