Katonai mezei futó világbajnokságot rendeznek Magyarországon (mti)

A hétvégén tartják a katonai mezei futó világbajnokságot Balatonakarattyán – mondta Eleki Zoltán ezredes, a Magyar Honvédség fő testnevelője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Az ezredes elmondta, a Nemzetközi Katonai Sporttanács (Conseil International du Sport Militaire – CISM) által rendezett 57. mezei futó világbajnokság egyik célja, hogy a résztvevő katonák megismerjék egymást, így erősítve a békét.

A versenyt a Balatonakarattyai honvédüdülő parkjában tartják majd egy 2300 méteres pályán. Összesen 27 ország 246 versenyzőt nevezett a világbajnokságra.

A férfiaknál a hosszabb táv 11,5, míg a rövidebb 4,6 kilométeres; a nők pedig csak a rövidebb távon indulhatnak.
A versenyzőknek a nehezített tereppel is meg kell küzdeniük: vizes árkon, farönkön és homokdombon kell átjutniuk – tette hozzá.