Károkat okozott a vihar Zala és Somogy megyében (mti)

Házakat rongált és közlekedési akadályokat okozott a vihar Zalában és Somogyban. Több helyen kidőlt fák miatt kellett intézkedniük a tűzoltóknak, illetve a bádogtetőket sem kímélte az ítéletidő.

Zala és Somogy megyében több településen is vezetékeket szakítottak le és közlekedési akadályokat okoztak az erős szélben kidőlt fák, több épületet is megrongált a vihar, ami a vonatközlekedésben ugyancsak fennakadásokat okozott szerda este.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság összefoglalója szerint fákat döntött ki az erős szél Nagykanizsán, valamint Báza és Bázakerettye között. A közlekedési akadályokat a tűzoltók számolták fel.
A Mávinform tájékoztatása szerint Nagykanizsa és Zalakomár között szünetel a vonatközlekedés, mert fa dőlt a felsővezetékre. A helyreállítás várhatóan három órát vesz igénybe, addig az utasokat pótlóbuszok szállítják Balatonszentgyörgy és Nagykanizsa között – közölte a Mávinform.