Kapolcs nem csak a Művészetek Völgyébe várja a fiatalokat (Magyar Nemzet)

Gyönyörű tájon, a Balatonhoz közel juthatnak olcsón építési telekhez a gyermekvállalásra készülő párok.

Még egy hónapig elemezhetik az adatokat, hogy megállapítsák, mekkora látogatottsága volt pontosan a Művészetek Völgyének az idén, de az már most megállapítható, hogy legalább annyian vettek részt a fesztiválon 2024-ben is, mint tavaly – mondta el a Magyar Nemzetnek Márvány Pétertől, Kapolcs polgármestere.

A település vezetője szerint ez azért is örvendetes, mert a fesztiválból Kapolcs is profitál, és nem csak kulturális értelemben. Nőnek az iparűzésiadó-bevételek, illetve a közterület használat után is vannak bevételei az önkormányzatnak, tavaly mintegy 11 millió forinthoz jutott ennek révén a falu. Ezt a pénzt pedig fejlesztésre tudják költeni, például pályázati önrészeket képesek kifizetni belőle.

Pályáztak 2023-ban egy közösségi konyha és fogadó tér energetikai korszerűsítésére, amelyhez hétmillió forint önrészt téríthettek meg a Művészetek Völgye után befolyó pénzekből, de felújíthattak két utat is Kapolcson. Ebben az évben pedig azt tervezik, hogy fahidakat építenek az Eger-patak fölé ezekből a bevételekből.

Márvány Péter szerint ma már megszokta a falu, hogy egy hétre felbolydul itt az élet, többen kiadják az udvarukat a sátorozóknak, a helyi vállalkozóknak (boltosoknak, kis kocsmának) is megnő a forgalma. Ma már nincs ellenállás a helyiek részéről, hogy ilyen nagy méretű fesztivál legyen Kapolcson, legutóbb is csak egy beköltöző tiltakozott a zaj ellen, aki egy katalógus alapján vásárolt itt ingatlant – mondta el Márvány Péter. A Művészetek Völgye rendezvényt követően persze lecsendesedik az élet a településen és a környékén, de nem teljesen. A polgármester elmondása szerint a falu, a civilek, a turizmusban érdekelt vállalkozók sokat tesznek azért, hogy év közben is látogatható legyen a település, kihasználva az összművészeti fesztivál miatt rájuk irányuló figyelmet.

Több vendégváró hely igyekszik a teljes szezonban nyitva lenni, és elsősorban a nyugalomra, a természeti értékekre koncentrálva Kapolcsra vonzani az embereket. De működik egy-két művészeti attrakció is, a Művészvölgy Kúriában például kiállítások, felolvasó estek, akusztikus koncertek vannak. Kapolcson működik a Kunszt művészetterápiás csoport is, amelyet a helyiek hoztak létre.
Ennek ellenére, mint sok magyar faluban, Kapolcson is gondot jelent a fiatalok elvándorlása. – Ez a probléma nálunk mérsékeltebben van jelen, de jelen van sajnos, ezért fontos programot tervezünk a helyzet orvoslására – közölte lapunkkal Márvány Péter. Ennek a legfontosabb része, hogy kedvezményes telekvásárlási lehetőségeket nyújtanak a fiataloknak, a gyermekvállalás előtti pároknak. Az erre irányuló pályázat tervezett keretösszege nagyjából 15 millió forint, ennek révén az elképzelések szerint akár 3-4000 forintos négyzetméteráron is építési telekhez juthatnak majd Kapolcson azok a fiatalok, akik itt képzelik el az elkövetkezendő életüket.

Nemcsak a letelepedést kell azonban segíteni, hanem a helyben maradást is. Ezért támogatja a település az olyan humán erőforrás fejlesztést, amely a helyben maradást könnyíti meg a közösségi életen keresztül. Tervezik támogatni például a helyi kertekben kistermelői vállalkozással foglalkozók kapcsolatépítését a vásárlókkal egyfajta szövetkezési forma kialakításával, de nem maradnak el az egyéb infrastrukturális fejlesztések sem.

Márvány Pétertől elmondta: 2018 óta, amióta polgármester a faluban, több mint ötszázmillió forintnyi fejlesztési támogatás érkezett Kapolcsra, és a Művészetek Völgye fesztiválból származó bevételeik is nőttek.