Kannabisz ültetvényt számoltak fel Niklán (police.hu)

A Marcali Rendőrkapitányság 2017. szeptember 20-án indított eljárást kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy család négy tagja; egy 43 éves niklai, egy 43 éves hegykői, egy 22 éves agyagosszergényi és egy 20 éves hegykői lakos ellen.

(fotó: police.hu)

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint J. Cs. és élettársa, K. A.-né Niklán található lakóházuk udvarán termesztett kábítószert, az elsődleges szakértői vizsgálatok alapján kannabiszt. A gyanú szerint továbbá a pár hölgy tagjának két fia, K. A. és K. M. A. segítségével értékesítették a leszüretelt kábítószert Győr-Moson-Sopron megyében.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a marcali rendőrökkel közös és összehangolt házkutatások során mintegy 60 tő kannabisz növényt, a termesztéshez, az értékesítéshez, a fogyasztáshoz szükséges eszközöket és több, mint 7 millió forint értékű készpénzt, valamint értékpapírt foglaltak le.

A nyomozók mind a négy személyt előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Az üggyel összefüggésben további öt főt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, akik az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek.