Júniusban nyit a paloznaki Mágustanya, egy pihenőhely ősmagyar jelképekkel (veol.hu)

A Paloznakon található Mágustanyán komoly munkálatok folynak. A korábban elhanyagolt területet kitisztították, hogy egy pihenőhelyet alakítsanak ki. Az öt jurta mellett hamarosan megjelennek az ősmagyar jelképek is.

 

Csurgay Csaba tulajdonos és felesége, Andrea szívén viseli a tanya sorsát, hiszen két kezük munkája van abban.

– A sátrak melletti területen egy történelmi tanösvény épül, ahol egy kis tó körül táblákon ismerhetünk meg olyan történeteket az ősmagyarokról, amelyeket talán nem minden történelemkönyv említ – kezdi Csurgay Csaba, aki azt is elárulta, hogy az íjászpályát egy partner segítségével működtetik majd, miközben maguk is megtanulnak minden titkot az ősi magyar sportról.

Egyelőre még zárva a kapu, hivatalosan június 6-án nyitnak, egyben felavatva a történelmi tanösvényt és a három­állásos íjászpályát. A kapun egy nagy szívvel hirdetik Paloznak iránti elkötelezettségüket.

Csaba azt mondja, hogy a szív elsősorban Paloznaknak szól, ugyanakkor maximálisan egyetért azzal az országos kezdeményezéssel, melyet márciusban indítottak el a legnépszerűbb közösségi oldalon, miszerint piros szívet minden ablakba. Ezzel pedig azt kifejezve, hogy hálásak a mentők, egészségügyi dolgozók, tűzoltók, rend­őrök, boltosok, buszsofőrök, postások, pedagógusok és az önkéntesek emberfeletti munkájáért, akik a járvány idején szívüket, lelküket és szakértelmüket adják a magyar embereknek.

Csaba nem mellesleg a csopaki orvosi rendelőbe a járvány idejére egy ózongenerátort is kölcsönadott, segítve ezzel a helyiség hatékony fertőtlenítését – írja a veol.hu.