Július 4-én indul a 174. hajózási szezon főidénye a Balatonon

Július 4-én kezdődik a 174. hajózási szezon főidénye, melyet a BAHART idén nyáron is 58 napra hirdet meg az előző évhez hasonlóan. A településeket összekötő hajózási útvonalakon intenzívebb menetrenddel, valamint sétahajózással és hajós programlehetőségekkel várják a hajózni vágyókat – olvasható a cég közleményében.


A főszezonban 16 kikötőből, összesen 9 útvonalon indulnak a BAHART településeket összekötő menetrendi hajójáratai. Júliusban és augusztusban a két legkedveltebb útvonalon (Siófok-Balatonfüred-Tihany, illetve Fonyód-Badacsony) naponta összesen 6-6 menetrendi járat indul majd a déli és északi partról is. A már előidényben is biztosított további átkelő járatok mellé bekapcsolódnak a forgalomba a part menti hajójáratok is. Így hajóval is el lehet majd jutni Keszthelyről, vagy Balatonlelléről, Balatonboglárról Badacsonyba, illetve Balatonboglárról akár Tihanyba, valamint a keleti medencében Balatonalmádiból is elindul a part menti járat Tihanyba.

A Balaton-parti településeket összekötő menetrendi hajózás biztosításával a Balatoni Hajózási Zrt. célja, hogy a tónál nyaralók aktív pihenésük során hajóval keressék fel és ismerjék meg a régió jellegzetességeit. A települések, mint célállomások látnivalóira és programlehetőségeire a BAHART valamennyi kommunikációs eszközével próbálja felhívni a figyelmet. Többek között a honlapján (www.bahart.hu) található hajózási lehetőség kereső funkciójával, mely a célállomás kiválasztásával automatikusan kiadja a település látnivalóit és programjait. Ugyanezt a célt szolgálja a menetrendi hajóra és kompra szóló menetjegyekkel együtt átadott kuponfüzet is, mely a Balaton-parti településeken működő partnerek ajánlatait, kedvezményeit tartalmazza.

 

Díjmentes utazás Kajlával a BAHART menetrendi hajóin

A Balatoni Hajózási Zrt. ismét csatlakozott az országos, „Hol vagy, Kajla?” elnevezésű kampányhoz. A promóció keretében július 1. és augusztus 31. között minden 6-11 éves kor közötti gyermek, Kajla Útlevelét és diákigazolványát felmutatva díjmentesen veheti igénybe a BAHART településeket összekötő menetrendi hajójáratait.

Az utazási élmény fokozása érdekében néhány újdonsággal is készült a Társaság az idei szezonra. Hajóik fedélzetén olyan plakátokat helyeztek el, amelyek az adott hajó történetét, valamint a Balaton-parti településeket és azok látnivalóit is bemutatja. A plakátokon található ún. QR kód mobiltelefonnal történő beolvasásával gyorsan elérthetők a tájékoztató hanganyagok, melyek az utazás alatt is lejátszásra kerülnek. A hajók többségre TV készülékeket, kijelzőket is kihelyeztek, ezeken az utasok megnézhetik a Balaton-parti települések bemutatkozó filmjeit, valamint a BAHART és a Magyar Turisztikai Ügynökség imázsfilmjeit is.

 

Kikapcsolódás, programlehetőségek a BAHART hajók fedélzetén

Mostanra bizonyossá vált, hogy a főidényben a közkedvelt séta-, és programhajó kínálattal is várja a BAHART az utasokat. A Társaság az idei rendkívüli feltételekkel tarkított hajózási szezonban is igyekezett szem előtt tartani a célközönség igényeit és úgy állította össze a szolgáltatás-palettáját, hogy a lehető legszélesebb körben biztosítson tartalmas és színvonalas kikapcsolódási lehetőséget a családoknak balatoni nyaralásuk során.

A kisgyermekes családoknak szóló Varázshajó – 1 órás bűvészműsorral a fedélzeten – az idei főidényben 7 kikötőből lesz elérhető. A legkisebbek kedvence, az ún. Playmobil gyerekjegy, melyhez egy ajándékfigura is jár, nem csak ehhez a szolgáltatáshoz vásárolható meg a BAHART jegypénztáraiban, hanem bármely hajójáratra váltható ez a jegytípus.

Ha főszezon, akkor Bulihajó! Köszönhetően a járványügyi helyzet kedvező alakulásának, a központi rendelkezések mentén újra lehetőség nyílik zenés-táncos rendezvények szervezésére maximum 500 fő részvételével. A tiniktől a nyugdíjasokig, minden korosztály kedvence így idén sem maradhat ki a repertoárból. A Bulihajók 7 BAHART kikötőből, összesen heti 14 alkalommal indulnak majd júliusban és augusztusban.

A szolgáltatáskínálatból az idei főidényben sem hiányozhatnak a legnépszerűbb sétahajó járatok, melyek 14 kikötőből heti 241 előre meghirdetett időpontban futnak ki. Az utazók átélhetik, amit egy fotó sem ad vissza. Legyen szó 1 órás sétahajózásról, esetleg egy romantikus hajóútról a naplementében, a Balaton páratlan látványa igazi kikapcsolódást nyújt mindenki számára.

 

Visszajövünk! – hajózási lehetőség 15% kedvezménnyel

A Magyar Turisztikai Ügynökség Visszajövünk! kampányának keretében 2020. június 1. és július 15. között most 15% kedvezménnyel utazhatnak a BAHART sétahajóin vagy a települések közötti menetrendi hajójáratokon! A kedvezmény igénybevételéhez nem kell mást tenni, mint a BAHART honlapjáról letölteni vagy kinyomtatni a kupont, majd azt jegyvásárlásnál bemutatni.

 

A kompról

A főidényi időszakra megújulnak a révkikötők, és szebb, rendezettebb, egységesebb környezetben várják az utazóközönséget.

Szántódrév és Tihanyrév között a kompok folyamatos átkelést biztosítanak a Balaton északi és déli partja között.

  • 2020. június 16. és július 30. között az első komp Szántódrévből 6:40-kor, az utolsó 22.00-kor indul, míg Tihanyrévből reggel 7.00 órakor indul az első és 22.20-kor az utolsó kompjárat.
  • 2020. július 31. és augusztus 30. között a tervek szerint az első komp Szántódrévből 6:40-kor, az utolsó 23.20-kor indul, míg Tihanyrévből reggel 7.00 órakor indul az első és 23.40-kor az utolsó kompjárat.
    A forgalmas nyári napokon a kompindulásokat a menetrend felfüggesztésével a Társaság sűríti.