Jubileumi gálára készül az aszófői Dallamvilág az Agórában (Napló)

Nagy várakozással készül az aszófői Dallamvilág Musical Csoport a március 23-ai veszprémi fellépésre az Agórában.

A 15. születésnapot ünnepelve 15 év műsoraiból válogattak a két felvonásos, látványos gálaműsorra. Musicalek, komolyabb hangvételű dalok, hangszeres produkciók, popslágerek, világslágerek is elhangzanak a közel háromórás produkcióban.

– Minden korosztálynak érdekes lehet a színes, zenés műsor, a fiataloknak ugyanúgy, mint az idősebb korosztálynak – árulta el Nagy Annamária művészeti vezető, akinek aszófői csapata már hónapok óta lelkesen próbál a veszprémi gálaestre. – Nagyon fontos, hogy szélesebb körben is megismerje a nagyközönség a musicalcsoportot, a fellépő fiataloknak igazán nagy lehetőség, hogy városi, nagy színpadon is felléphetnek a veszprémi közönség előtt. Annyit dolgoznak egész évben, feláldozva szinte minden szombatot, szabadidőt, a nyarat, nekik ez ajándék, egy ilyen helyen közreműködni. Huszonnégyen lépnek majd színpadra, volt dallamvilágosok, művészbarátok, vendégfellépők mutatkoznak be a színvonalas esten.

A további részletek itt.