Jövőre átadják az új kis-balatoni látogatóközpontot (mti)

Jövőre adják át az új Kis-Balaton Látogatóközpontot – közölte az Agrárminisztérium környezetügyekért felelős államtitkára péntek este Balatonszentgyörgyön, miután terepbejárást tartott az 1,2 milliárd forint európai uniós támogatásból épülő létesítménynél.


Magyarország egynegyede természet közeli állapotban maradt.  A természeti örökség védelmét tíz nemzeti park látja el mintegy 1400 munkatárssal – mondta Rácz András a Fejlődő Kis-Balaton című rendezvényen.

A magyarországi ökoturizmus legjelentősebb tényezői a nemzeti parkok igazgatóságai, amelyek régészeti örökségeket is védenek, és az ország 700 ökoturisztikai létesítményének mintegy felét működtetik. Közel 300 ezer hektárnyi állami tulajdonú terület vagyonkezelői, és a feladataik közé tartozik a régi magyar háziállatok genetikai állományának megőrzése is – tette hozzá.

A nemzeti parkok létesítményeinek látogatottsága az elmúlt tíz évben 25 százalékkal nőtt. Éves szinten 1,6 millió regisztrált látogatót vonzanak, de ennél is több a látogatója a kijelölt túraútvonalaiknak, tanösvényeiknek – mondta Rácz András.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vezetője elmondta, hogy az igazgatóság 14 bemutatóhelyéből hármat látogatóközpontként működtetnek, évente 450 ezer regisztrált érdeklődőt fogadva. Beszámolt öt folyamatban lévő uniós támogatást élvező projektjükről, amelyek közül a legnagyobb és leglátványosabb az 50 százalékos készültségi fokon álló, a Kis-Balaton kapujának is nevezett új látogatóközpont lesz.

A Vönöczky Schenk Jakab kutatóház szomszédságában, mintegy 1300 négyzetméteren 1,2 milliárd forint uniós támogatásból és 10,3 millió forint önerővel épülő létesítmény formabontó, tájba illeszkedő építmény lesz, földtakarással és növényekkel a tetején.

Az épület külső energiaforrást nem igényel, napelemparkkal, talajszondás fűtési rendszerrel készül. Lesz benne moziterem, interaktív kiállítás, előadó terem, büfé. Játszótér, vízi és szárazföldi tanösvények, kenutúrák, családbarát létesítmények is várják majd a látogatókat. A beruházás részeként a Diás-szigeti emlékház mellett felújítják a Matula-kunyhót is.