Joli néni énekelt József Attila temetésén

„Meg szoktam simogatni Attila dús, szép haját. Egyszer azt mondta viccesen, hogy engem vesz majd feleségül és két galamb húzza a harangot a templomban” – emlékszik 80 évvel ezelőtti balatonszárszói találkozásaikra Gamauf Rudolfné, Joli néni, aki énekelt József Attila temetésén.

 

Versvonat érkezik a Ferencvárosból december 3-án, vasárnap 12 óra 9 perckor Balatonszárszóra, majd többek között első sírhelyénél, a művelődési házban és a tóparti emlékműnél is megemlékezést tartanak abból az alkalomból, hogy József Attila 80 évvel ezelőtt, 1937. december 3-án halt meg Balatonszárszón.

„Nővérével, Jolánnal érkezett meg Szárszóra Attila – emlékezett vissza a nyolcvan évvel ezelőtti napokra, hetekre a 94 éves Gamauf Rudolfné, aki ma már a lajoskomáromi evangélikus idősotthonban él. – Jolán mutatta be a családunknak. Azt mondta beteg, kórházban volt, és Szárszóra jött gyógyulni. Másik testvére, Etus bérelt panziót a faluban, ma ez a József Attila Emlékmúzeum. Mi ugyanabban az utcában laktunk, édesapám parasztember volt, Etus tőlünk vitt tejet és néha tojást, bort is. Amikor Attilát bemutatta, apám borral kínálta, de nem fogadta el, Etus azt mondta, a tejet szereti. Hozott is neki anyám egy pohárral, fölhajtotta, de egy szót sem szólt, lehangoltnak tűnt.”

Joli néni úgy emlékszik, egy pad volt a házuk előtt. József Attila gyakran sétált el a panziótól a házukig, egyszer sem a járdán, hanem az árokparton, aztán leült a padra, sokszor egészen hosszú időt eltöltve. „Ilyenkor ki szoktam menni hozzá, de nagyon ritkán lehetett szóba elegyedni vele. Szép, dús haja volt, egyszer, amikor megsimogattam, azt kérdeztem tőle: Attila, miért nem nősültél már meg? Azt válaszolta: majd téged foglak elvenni, és két galamb húzza a harangot a templomban. Én nevettem rajta. Egy nagy esőzés után meg papírhajót hajtogatott, azt mondta nekem: gyere, ez a tied. Beledobta a tócsába, aztán gyors léptekkel elsietett.”

József Attila testvére, Etus ebben az időben, amikor felkereste az akkor 14 éves Jolika szüleit, sokat mesélt az öccséről. Joli néni innen tudta meg, hogy korán árván maradtak, Attila nevelőszülőkhöz került, de nem volt jó sora. Doktor Makai Ödön lett a gyámja, aki előbb Jolánt vette feleségül, de nem született gyerekük. Ekkor Attila és Etus is náluk lakott. A doktor elvált és Etust vette el, született is három gyerekük. Etus mesélte nekik azt is, hogy Attila sokat betegeskedett, kórházi kezeléseket kapott és kísérelt már meg öngyilkosságot.

Tudták-e a halála évében, hogy József Attila költő? – kérdeztük Joli nénitől, aki azt felelte: “Nem, ekkor még senki nem tudta ezt Szárszón. Amikor Etánál a panzióban cigányzene szólt, mi gyerekek is odamentünk, Attila csak üldögélt. Kérdeztük, miért nem táncolsz, s ő azt válaszolt; nem hagynak a lányok kibontakozni. 1937. december 3-án, aki látta, úgy mesélte: amikor meghallotta a tehervonat közeledtét, szaladni kezdett. Ha nem akart volna öngyilkos lenni, miért szaladt volna?”

Joli néni tehát az öngyilkossági teória híve. „Megrázott az eset, a történteknek percek alatt híre ment az utcában, mentünk is rögtön a vasútállomásra, de nem engedtek közel senkit. A katolikusok nem akarták eltemetni, gödörbe való, ezt mondták rá, amiért öngyilkos lett. Református tanítónk, Kiss Ernő engem kért meg, hogy szóljak néhány társamnak (ekkor már konfirmáltunk) és menjünk el énekelni a december 5-i temetésre, merthogy ő fogja búcsúztatni József Attilát. A református pap se vállalta. A hullaházig jött egy autó, négyen szálltak ki belőle, nem ismertük őket, rajtuk kívül falubeliek voltak még a temetésen. Mi, gyerekek énekeltünk, elhantolták, majdnem pont a nagyapám mellé. Utólag bántott, hogy akkor még nem tudtuk, milyen híres embert temetünk” – emlékezett vissza Joli néni.

Joli néni mesél (a cikk szerzője, és a fotó készítője: Fónai Imre)

Gamauf Rudolfné, azaz Joli néni férjének péksége volt, üzletük is a főutcán, mellettük Etus büféje. Csak sok évvel később, Etustól tudta meg, hogy ki is volt József Attila. „Amikor a háború után a szobrát avatta Ortutay Gyula a parton, a parkban, akkor persze már tudtuk. Később a szobor a faluközepi térre került, majd miután 1956 októberében ledöntötték, a ma már a nevét viselő iskola kertjébe vitték”.

 

Faludy György költő így emlékezett vissza a temetés napjára

A temetésre érkező négy ismeretlen egyike, Faludy György költő volt, aki így emlékezett vissza ugyanerre a napra (ld. Digitális Irodalmi Akadémia): „Attila öngyilkossága után Cserépfalvi Imre telefonált nékem, és megkérdezte: van-e elég merszem, hogy a temetésre lejöjjek vele Szárszóra?… Imre kocsijában Mónus Illés, a szociáldemokrata párt titkára jött le velünk. Gyönyörű, téli nap volt december elején: az utat vagy két centi porhó borította, kék ég és ragyogó napfény a Balaton fölött. Lassan gyülekeztünk az országúton, a temető mellett. Fejtő, Gáspár Zoltán, K. Havas, Horváth Béla, Ignotus Pál, Német, Remenyik Zsiga – nem voltunk sokan. Ott álltunk, és bár az út porhavas volt, azt hiszem, úgy éreztük magunkat, mint a tizenhárman a nyári zivatar alatt, akik a montparnasse-i temetőbe jöttek egykor Baudelaire temetésére. Mindnyájan tudtuk, hogy Attila a kor legnagyobb költője volt, és minden gyászunk mellett némi büszkeséget éreztünk, hogy idejöttünk, nagyon kevesen, akik ismerjük a valóságot… József Attila temetésén néhány fényképet készítettek a koporsóról és rólunk. Imrédy, Bárdossy miniszterelnöksége alatt és később a sajtóban nagyrészt mint hazaárulók szerepeltünk; így József Attila életrajzaiban arcképeink kínosan hatottak. Később, a kommunizmus idején börtöntöltelékek, majd emigránsok lettünk, és arcképünk még kínosabb lett Attila sírjánál. Ezen a különféle biztosok, cenzorok és kiadók úgy segítettek, hogy arcunkat felismerhetetlenné torzították, bajuszt és kecskeszakállat rajzoltak reánk, csak azért, hogy az olvasó ne tudja, kik vettek részt Attila temetésén”.