Jogszabály-módosítási kezdeményezés: legyen mentőfelszerelés a vízibicikliken (mti)

Jogszabály-módosítást kezdeményez a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) a Belügyminisztériumnál annak érdekében, hogy kötelező legyen mentőfelszereléssel ellátni a vízibicikliket – közölte Molnár Gábor, a BFT munkaszervezetének igazgatója szombaton az MTI-vel.


Elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a vízibickliken legyen mentőpatkó vagy mentőgyűrű.

 A 300 vízijármű-kölcsönző kezelésében körülbelül 5 ezer vízibicikli van, amelyet kellemes időben naponta 50-100 ezer ember használ. 2017-ben hat, tavaly egy ember halt meg fulladás következtében ezek használatakor – tette hozzá.

A BFT a tragédiák megelőzéséért már tavaly elindította balesetmegelőzési programját, amely a területfejlesztési tanács honlapján (balatonregion.hu) olvasható.

A tanács tavaly ősszel bízta meg közbiztonsági testületét, hogy tekintse át három probléma – a nagyrendezvények miatti zajterhelés, a vízibiciklis balestek és az elektromos jetski-használat – jogi hátterét.

Molnár Gábor közölte: ezekben a kérdésekben társadalmi egyeztetésre, majd konszenzusra van szükség. A BFT most vizsgálja, miként lehet a legszélesebb körben lebonyolítani a véleménykutatást és -egyeztetést – tette hozzá.