Jó évadot zárt a keszthelyi Majormúzeum (TV Keszthely)

Lámpáskészítés, libahajtás és az évszaknak megfelelő játékos mezőgazdasági munkák várták a kicsiket és nagyobbakat a hétvégén a Majormúzeumban. A Márton-napi őszbúcsúztató volt az utolsó nagyobb rendezvénye az intézménynek idén, de a múzeumpedagógiai foglalkozások továbbra is zajlanak. A múzeum vezetője elmondta, a kialakult helyzethez képest nagyon jó évadot tudnak maguk mögött.

Több liba is várta az érdeklődőket a Majortörténeti Kiállítóhely udvarán. A gyermekek és felnőttek is folyamatosan nézték és etették az állatokat. A Márton-naphoz kapcsolódva elengedhetetlen volt, hogy a szárnyasok megjelenjenek a programban. Sokan azért jöttek el a rendezvényre, hogy ismerkedjenek a hagyományokkal.

A rátóti csikótojás című darabot a keszthelyi Család Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjai adták elő nagy sikerrel. A Majormúzeum udvarán számos érdekességgel ismerkedhettek meg az érdeklődők. A Georgikon Szablya Kör interaktív fegyverbemutatóján is részt vehettek a látogatók, valamint körüljárhatták a területet lovaskocsin. A kukoricadarálás, mint őszi munka mellett a kézműves foglalkozáson a kukoricamorzsolás is nagy népszerűségnek örvendett. A családok Márton-napi lámpást is készíthettek. Ehhez papír díszeket, préselt levelet és virágot is felhasználhattak saját elképzelés szerint.

A Majormúzeumban ez volt az utolsó nagyobb rendezvény idén. A hagyományokhoz kapcsolódóan tartják meg ugyanis programjaikat, a mezőgazdaságban pedig befejeződnek erre az időszakra a munkák.  Bár a koronavírus-járvány miatt később nyithatták ki a kapukat, a vezetőség jónak ítéli meg ezt az évet.

„Ha a pandémiás időszak kezdetére tekintünk, mondjuk egy márciusra és egy ilyen évet tudhatunk magunk mögé, ezt mondják nekem, akkor aláírtam volna. Összességében én jónak értékelem ezt az évet a múzeum szempontjából. Nyilván nekünk a legfontosabb a látogatószám és a látogatói elégedettség. Azt gondolom, hogy ezek tekintetében sincs okunk panaszra.”

– ismertette a TV Keszthelynek Horváth Zoltán igazgató.

A Majormúzeum jövő évi programterve készül már. Az intézmény azonban nem zár be addig sem. A kiállítást továbbra is meg lehet tekinteni, a múzeumpedagógiai foglalkozások is zajlanak.