Jelentős fejlesztések Nagyvázsonyban (veol.hu)

Nagyvázsonyban letették az alapkövét a Novus Interiör Hungary Kft. egymilliárd forintos beruházásának, amelynek révén 70 új munkahelyet teremtenek a jelenleg 130 dolgozót foglalkoztató svéd-magyar cégnél. Raktár és logisztikai fejlesztések történnek, új gépeket, technológiákat szereznek be, és javítanak az energia hatékonyságon.

 

Kis-Kapin Károly a Novus Interiör Hungary Kft. cégvezetője elmondta, hogy az egymilliárd forint összértékű beruházást 2017 és 2018 években, két ütemben valósítják meg. Első ütemben a jelenlegi csarnoképület 2000 négyzetméterrel történő bővítése, majd a második ütemben az új irodai blokk megépítése történik meg az autóipari beszállító cégnél.

Az ünnepélyes alapkőletételen részt vett Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár is, aki köszöntőjében elmondta, hogy az országnak nagyon nagy szüksége van az ilyen beruházásokra, az ilyen üzemekre. Nagyon nagy szüksége van arra, hogy országokkal kapcsolatban álljon, hogy használni tudja azt a tudást, ami a magyar emberben meg van, hogy a magyar gazdaság is gyarapodjék.

Nagyvázsony Község Önkormányzata a Rendezési Terv célirányos módosításával és támogató testületi döntésekkel segítette a jó együttműködést és a fejlesztés megvalósíthatóságát.

Fábry Szabolcs polgármester úgy fogalmazott, hogy büszkék erre a cégre, büszkék erre az együttműködésre és az itt dolgozó emberekre. Ez a fejlesztés nem indulhatna el, ha nem dolgoznának itt nagyvázsonyiak és környékbeliek, minőségi munkát végezve.