Játékos siófoki strandfejlesztések (siofok.hu)

Idén Siófok három fizetős strandján és három szabadstrandján történtek, illetve zajlanak jelentős fejlesztések, hat játszóteret is érintve, a játékosság nevében. A Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) nyert 86 millió forint támogatásból a fizetős strandok, a többi önerős, illetve civil támogatás révén újult, vagy újulhat meg.

„Komoly vonzerőt jelentenek a nyári szezonban a strandok, ezért a fejlesztésük stratégiai fontosságú, amit az idei nyár is visszaigazolt, hiszen Siófok három fizetős strandján átlagosan 28 százalékkal nőtt a bevétel” – hangsúlyozta Pintér Tamás, a várost üzemeltető Balaton-parti Kft. ügyvezetője. Hozzátette, a strandokon épült vagy megújult játszótereknél törekedtek a vízhez köthető játékelemek építésére. A város szlogenje a játékosság, és szeretne a családosok még kedveltebb célpontjává válni egész évben, ezért is helyez nagy hangsúlyt a játszóterek fejlesztésére.

Az ügyvezető beszámolója szerint az MTÜ támogatásának köszönhetően a Nagystrandon 800 négyzetméteren létesül játszótér a szokványos játszótéri elemekkel, benne egy 18 méter hosszú óráshajóval, amin egyebek közt csúszdázni és mászó-falra mászni is lehet. Létesül homokozó és gyermekmedence is. „Tavaly kétcsillagos, idén már négycsillagos Kék Hullám Zászló minősítést kapott a város Nagystrandja, a megépülő gyermekmedencével és fejlesztésekkel reményeink szerint jövőre már sikerül a legmagasabb, ötcsillagos minősítést elnyerni” – mondta az ügyvezető.

A szintén MTÜ-s támogatásból megújuló sóstói strandon homokozó épül 160 négyzetméteren, biztonságos játékelemekkel, napozóterasz térkő-burkolattal, valamint az új strandszezonban 50 darab napernyőt helyeznek ki két-két napozóággyal? A gamászai standon az MTÜ-s támogatásból szintén egy 160 négyzetméteres homokozó épült biztonságos játékelemekkel (ld. fotó), továbbá három napozóstéges bejáróval is gazdagodik a környék.

Ami a szabadstrandokat illeti, önkormányzati forrásból teljes egészében lecserélik a régi játszótér elemeit újakra az Ezüstparton (a Hotel Ezüstpart közelében). Az Aranyparton, a Beszédes József sétányon kifejezetten pici gyermekeknek készült új játszótér civil támogatással, a máltai lovagrendnek köszönhetően. Az újhelyi strand rekonstrukcióját maga Balaton-parti Kft. végzi el, fedezve a költségeit – mondta Pintér Tamás.