Januárban 31-szer mártózott meg a jeges Balatonban a füredi pedagógus (likebalaton.hu)

Januárban minden nap megmártózott a jéghideg Balatonban Tamási Györgyi. A balatonfüredi egykori pedagógus, az aszófői Levendula-labirintus tulajdonosa újév napján ismerkedett meg a jeges fürdőzéssel. Az erőpróba azonnal rabul ejtette, és megfogadta, hogy egy hónapon át minden nap belemegy a jeges vízbe. Györgyit nem tántorította vissza sem a metsző, januári szél, sem a tavon keletkezett jég. Ha kellett, segítséget hívott, és léket vágatott magának az örvényesi strandon – írja a likebalaton.hu.

 

Volt, hogy a szertartást a napsütés tette élvezetesebbé, máskor a holdvilág és a sarki fény okozott feledhetetlen perceket. Minderről a Facebook oldalán is beszámolt.

Pár nap alatt megszűntek a bőrproblémái a jeges merülésektől

Ahogy azt a likeBalaton.hu-nak elmesélte, egy veszprémi salsa-táncos csoportban vetette fel egyik társuk, hogy próbálják ki a hidegvizes mártózást, és az ahhoz kapcsolódó Wim Hof-féle légzéstechnikát.

– Január elsején a csopaki strandon jöttünk össze. Fújt a szél, őrült nagy hullámok voltak. Én is úgy mentem oda, mint a legtöbbünk, hogy vagy merülünk, vagy nem. De vitt minket a „csordaszellem” – mesélte nevetve Tamási Györgyi. – Már az első alkalommal sok időt töltöttem a vízben. Nekem nagyon jót tett. „Pár nap alatt megszűntek a bőrproblémáim, elmúlt a vállfájásom, gyorsult az anyagcserém. Ezért elhatároztam, hogy januárban minden nap merülök egyet a Balatonban” – emlékezett vissza a füredi hölgy.

Balatonakarattyán a köveket is jég borította merülés közben (Fotó: Tamási Györgyi/likebalaton.hu)

A barátait is behívta a jeges Balatonba

Györgyi a barátait is invitálta a napi szertartásra, de nem mindig akadt társa. Viszont volt, aki épp az ő hívására merült meg először a téli Balatonban – tudatában annak, hogy a jeges fürdés magas vérnyomású és szívproblémákkal küzdő embereknek egyáltalán nem javasolt. Hol Balatonfüreden, hol Csopakon, Balatonakarattyán, Balatongyörökön, hol pedig Örvényesen merültek a vízbe.

A jeges merülés nem olyan félelmetes, mint elsőre látszik (Fotó: Tamási Györgyi/likebalaton.hu)

 

A jeges Balatonban érezni a természet erejét

–Nem vagyok egy „superwoman” alkat, csak egy átlagos nő, aki több időt szeretne szánni a barátaira. A jeges merülés nem olyan félelmetes a dolog, mint sokan gondolják. Eddig kifejezetten fázós voltam, forró vízben szoktam zuhanyozni. De most már sokkal energikusabbnak érzem magam, már nem is zihálok, amikor belemegyek a vízbe. Idén elkerültek a járványos betegségek is. Azóta megtudtam, hogy a 4 fokos vízben történő 20 másodperces merülés meghatszorozza az immunsejtek számát, és jótékony hatással van a gyulladásos betegségekre

– mesélte Györgyi, aki hozzátette, az ember sokszor erősnek, mindenhatónak hiszi magát. De a jeges Balatonban mindenki megérzi a természet erejét. És persze rabul ejti a szépsége.