Istállóból született a Magazin Köveskálon (WeLoveBalaton)

Egykor istálló volt, ma modern kiállító- és közösségi tér az augusztus elején megnyílt Magazin Galéria, ahol kortárs festményeket, grafikákat és kisplasztikákat láthatunk, illetve vehetünk meg. A galériatulajdonos bázisa több mint 40 éve Bécsben van, de a hazai kulturális életben is meghatározó személyiség.

A Káli Kövek borászattal majdnem szemben található impozáns épület egyszerre modern és emlékeztet egy letűnt korra. Az épület helyén egykor lovakat, később teheneket tartottak. Két ház volt egymás mellett, az elsőt le kellett bontani, mert életveszélyes állapotban volt. Az egykori tehénistálló épületét azonban megmentették: szerkezetét gyakorlatilag rekonstruálták, újjáépítették. Sok elkorhadt gerendát kellett kicserélni, a padló pedig betonborítást kapott, mesélte a welovebalaton.hu-nak  a tulajdonos Koller Kati.

Az egyik fal teljes egészében a műalkotásoké, de a többire is jut a több mint 200 festményből és grafikából. Kisplasztikákat is láthatunk, a vibráló színekben pompázó, afrikai iparművészeti textilek és ülőpárnák a teraszra kerültek, a bejárattal szemben pedig egy kávésarok csábít elmélkedésre. A tágas térben néhány széles asztal is helyet kapott a csővázas, egykor iskolákban használt székekkel, és hangsúlyos helyre került a borospalackoknak otthont adó ketrec is, a „borbörtön”.

Koller Katinál mindennek története van, minden képnek, alkotásnak, még a bornak is. Kezdjük a galériánál, aminek a története valójában már évtizedekkel ezelőtt elkezdődött. Kati festőiskolát álmodott meg és hozott létre Köveskálon – ez lett a Káli Art Inn, ami később bővült szállodai szolgáltatásokkal. Eleinte Kati a családjával vezette a helyet, aztán néhány év múlva eladta. „Én létrehozni szeretem a dolgokat igazán” – meséli a portálnak. Aztán szeretett volna valamit újra létrehozni Köveskálon, de mindenképp valamilyen kulturális helyszínre, közösségi helyre gondolt, hiszen vendéglátóhely sok van már a gasztrofaluban.

„Ránéztem otthon a falaimra, amik tele voltak képekkel, és gondoltam, ez az. Szívesen vennék új képeket, de nincs hely, hát csináljunk egy galériát! És így született meg a Magazin, ahol elsősorban képzőművészeti termékeket árusítok a saját borom mellett”

– folytatja.  A legtöbb kép Börzsönyi Kollarits Ferenctől (1901-1963) látható itt, a festő a tulajdonos egyik kedvence. Nagyon termékeny művész és nagyon magába forduló ember volt. Az életműve gyakori hangulatváltozásokról és depressziójáról tanúskodik.

Egy másik kiemelt művész az orosz Alekszandr Golovin, aki élénk csendéleteiről és drámai portréiról ismert. Koller Kati saját alkotásait is felfedezhetjük , de Molnár C. Pál, Somogyi Réka, Tamás Ervin művei is láthatók. A kiállítás anyaga természetesen folyamatosan változik, ez egy befogadó galéria, a művészeknek lehetőségük van megmutatni a képeiket.

A helyiség fűthető, egész éves nyitvatartás a terv, ha máshogy nem, előzetes bejelentkezéssel lehet majd körülnézni. Kati rendezvényeket és színházi előadásokat is tervez.