Hidász Napok Siófokon

A Hidászokért Egyesület szervezésében a siófoki Azúr hotel és konferencia központban a hazai mérnöktársadalom nemzetközileg is elismert hidász szakembereinek három napos tanácskozására, amit 2021. október 25-27. között tartanak, közel ötszázan regisztráltak.

A hídépítő cégeken kívül az üzemeltetők, a tervezők, a technológusok, az önkormányzatok és a hatósági szakemberek összesen 35 előadást hallhatnak a jelenlegi építésekről, a várható projektekről, a technológiáról valamint az üzemeltetés mindennapjairól. Külön blokkokban kerülnek ismertetésre a vasúti és a közúti hidak, a tudomány és a hidak kapcsolata valamint a hidak világából szóló érdekességek.

A „Hidak határok nélkül” program keretében az idén Románia a konferencia a vendége, de lesz szó például a horvát tengerhez vezető peljesaci hídról is.

A hidászok szakmai díjait is az éves Hidász Napokon adják át. Gazdára talál majd a Clark Ádám Életműdíj, Év Hidásza Díj, Feketeházy-díj, Massányi-díj, Apáthy-díj.

A szakmai előadások mellett a szervezők nagy hangsúlyt szentelnek annak, hogy a pandémia miatt elmaradt éves találkozó után most a személyes beszélgetésekre, eszmecserékre is legyen lehetősége a résztvevőknek.

A Hidász Napok helyszíne: Hotel Azúr –Siófok Erkel Ferenc u. 2/c.