Ismét forralás nélkül iható a csapvíz Siófok Kiliti városrészében

A Somogy Megyei Kormányhivatal által kiadott határozat alapján a mai naptól a vezetékes ivóvíz ismét forralás nélkül alkalmas emberi fogyasztásra Siófok Kiliti városrészében. A vízellátó rendszer fertőtlenítését követően, az elmúlt napok vízmintavételi vizsgálatainak eredményei alapján a vízminőség helyreállt, ezért a csapvíz forralására a továbbiakban nincs szükség – olvasható a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV)  közleményében.

 

 

A vízfogyasztásra vonatkozó korlátozást 2020. július 6-án rendelte el az illetékes hatóság a városrész ivóvízhálózatában kimutatott Pseudomonas-szennyezettség miatt. A vezetékes ivóvíz a korlátozás életbe lépésétől csak forralás után volt fogyasztható Kilitiben, illetve a lakosok az utcákat járó lajtoskocsikról is vételezhettek tiszta ivóvizet. A korlátozás megszüntetését az érintett terület több fogyasztói pontján az elmúlt négy napban vett ivóvízminták vizsgálatainak negatív eredménye tette lehetővé. A feloldást követően a lajtoskocsik már nem közlekednek a településrészen.

A társaság a lakosság és az illetékes hatóság állandó tájékoztatása mellett a szennyeződés kimutatásától kezdődően folyamatosan végezte a kiliti ivóvízhálózat, valamint a víztároló mosatását, és szintén folyamatosak voltak a vízmintavételezések és -vizsgálatok a városrészre, Siófokra, majd a háttértelepülésekre vonatkozóan. Munkaerő-átcsoportosításokkal és rendkívüli munkavégzés elrendelésével a DRV Zrt. minden erejét a probléma mielőbbi megoldására fókuszálta, munkatársaik a munkaidőn túl, hétvégéken is azon dolgoztak, hogy a szennyeződést lokalizálják és a lehető legrövidebb időn belül megszüntessék.

A lehetséges okok közül egy illegális hálózatra kötés tűnt a legvalószínűbbnek, ezért a szolgáltató szakemberei ellenőrizték Kiliti városrész nagyobb átmérőjű bekötéseit, és ivóvízmintákat vettek azon jelentősebb közületi felhasználók bekötéseiről is, ahol ismert saját vízellátás.

Vélhetően az illegális rátáplálás megszűnt, de a szennyezés forrását egyelőre nem sikerült azonosítani, ezért az ellenőrzéseket folytatják a szakemberek – álla DRV közleményében.