Ingyenes parkoló létesül Keszthelyen (zaol.hu)

Polgármesteri kabinet létrehozásáról döntött, valamint a téli hóeltakarításra való felkészülésről és egy parkoló kialakításáról is tárgyalt a keszthelyi képviselő-testület a napokban megtartott rendkívüli ülésén – a zaol.hu beszámolója szerint. Pályázati támogatással alakít ki a Georgikon utcánál ingyenes B+R („biciklizz és utazz!”) parkolókat a város, 60 gépkocsi és 60 kerékpár számára.

Közbeszerzés útján már kiválasztották a kivitelezőt, amely a keszthelyi Terra Épker Hungária kft. lett. Több napirendi pont tárgyalása mellett döntött arról is a helyi képviselő-testület, hogy jövőre is az idén érvényes helyiségbérleti díjat alkalmazzák az önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára kiadott ingatlanoknál.

Megállapították az önkormányzati képviselők, bizottsági elnökök és tagok tiszteletdíjának mértékét. A képviselők javadalmazása bruttó 120 ezer forint. A bizottsági elnököket bruttó 120, a tagokat 60 ezer forint járandóság illeti meg.

A jövő szezonban kutyás élménypark nyílik az eddigi szabadstrand területén. Ennek kapcsán a képviselő-testület módosította a strandokról szóló rendeletét. A szabadstrand eddig kijelölt fürdőhely volt – e funkciót most megszüntették. A jogszabály szerint ugyanis strandokon kutyákat nem szabad vízbe engedni. A közösségi együttélés szabályozásáról szóló rendeletet pedig akként módosították, hogy a közterületeken továbbra is tilos, ám az élményparkban lehetséges kutyát póráz nélkül vezetni és etetni.

A képviselő-testület elfogadta a polgármesteri kabinet létrehozását és kétmillió forintot biztosított az idei működésre. E részleg december elsején kezdi meg a tevékenységét: segíti majd a polgármester munkáját, de feladatai közé tartozik a lakossági és nemzetközi kapcsolatok ápolása, az önkormányzat kommunikációja és a sajtóval való kapcsolattartás is.

A képviselők ezenkívül jóváhagyták a hószolgálati- és síkosságmentesítési operatív tervet, melyet a Gazdasági Ellátó Szervezet az előző évek tapasztalatait is figyelembe véve dolgozott ki – írja a zaol.hu.