Indulnak a pótfelvételik – Keszthelyen is várják a jelentkezőket (tvkeszthely.hu)

A felsőoktatási képzésben megkezdődött a pótfelvételik időszaka. A tavaszi felvételit követően pótfelvételi eljárást is meghirdethetnek az intézmények. Ennek során azok adhatják be felvételi szándékukat, akik jelentkeztek az általános eljárás során, de nem vették fel őket. A keszthelyi Georgikon Karon augusztus negyedikén egy nyílt napot is tartanak.

 

Akit nem vettek fel a júliusi ponthatár ismertetést követően a felsőoktatásba, az nem tud részt venni a képzéseken. Kivételt jelenthet, ha a jelentkező a pótfelvételi eljárásban sikerrel jár. Megkezdődött ugyanis a pótfelvételik időszaka, így augusztus nyolcadikáig felcsillanhat a remény a bejutásra. A keszthelyi Georgikon Karon is várják a jelentkezőket. Az egyetemen sikeresnek ítélik az általános felvételi eljárást. “Ennek keretében a felsőoktatási szakképzési szakok közül négy különbözőre tudnak majd jelentkezni az érdeklődők. Alapképzésben szintén négy különböző képzésünk kerül kínálatra. Alapvetően nappali és levelező munkarendben is érdeklődhetnek a képzéseink iránt. Állami ösztöndíjas helyekre is jelentkezhetnek az alap képzéseinkre” – mondta el dr. Poór Judit, a MATE Georgikon Karának egyetemi docense, oktatási kampusz főigazgató-helyettese.

A Georgikon Campusra tavasszal háromszázhuszonegy hallgatót vettek fel. Ez majdnem százzal több, mint egy évvel ezelőtt. Most alapképzésben kertészmérnök és mezőgazdasági mérnök képzés keretében nappali és levelező munkarendben is, természetvédelmi mérnök és vidékfejlesztési agrármérnök szakokon nappali munkarendben várják a jelentkezőket. Felsőoktatási szakképzésben ménesgazda és mezőgazdasági szakokon mindkét munkarendben, gyógy- és fűszernövény szakokon levelező munkarendben lehetséges a jelentkezés. Mesterképzések nappali munkarendben indulnak növényorvos és természetvédelmi mérnöki szakokon.

Dr. Lukács Gábor, a MATE Georgikon Karának egyetemi docense, általános kampusz főigazgató-helyettese rámutatott: “Hogyha a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem összes agrár felvett hallgatói létszámát nézzük, abból 17 százalék Keszthelyre felvételizett, és ide is vettük fel, ami szerintem egy nagyon szép szám. Ezzel a felvett hallgatói létszámmal egyébként Zala megye legnagyobb kampusza Keszthelyen a Georgikon, illetve hát a Dunántúlon megőriztük a vezető helyünket agrárképzési területen.”

Természetesen azok is élhetnek a pótfelvételi lehetőségével, akik korábban nem adtak be jelentkezést egyetlen felsőoktatási intézmény által meghirdetett, szeptemberben indított képzésre sem. A felvi.hu oldalon egyetlen helyre lehet jelentkezni. Akiket a pótfelvételi során felvesznek, szintén szeptemberben kezdhetik meg tanulmányaikat.

A Keszthelyi TV híradása itt megtekinthető.