Indul a téli vitorlásverseny-sorozat a Balatonon (hunsail.hu)

December 7-én a Mikulás-regattával kezdődik a 2019/2020-as Téli Vitorlás Versenysorozat. A négy eseményből álló sorozatot már nem One Design, hanem OPEN kategóriában rendezik, mert az a tapasztalat, hogy egyre többen mérettetnék meg tudásukat saját vitorláshajójuk fedélzetén.

A 2019/2020-as téli szezonban is négy állomásos regattasorozatot tartanak, melynek ezúttal is a balatonlellei Bl Yachtclub ad otthont.

„A versenysorozat célja, hogy a hajótulajdonosoknak a téli hónapokban is biztosítson program- illetve versenylehetőséget”- árulta el Tóth Balázs a klub vezetője, a Téli Vitorlás Versenysorozat ötletgazdája a hunsail.hu-nak. Elmondta, hogy nem csupán Balatonlelléről, hanem a Balaton egész területéről várnak versenyzőket. Az idei esztendőben az eddigiektől eltérően már nem One Design osztály hajóknak hirdették meg a regattákat, hanem kiszélesítették, így Open kategóriában bármely nagyhajó a rajthoz állhat. A szervezők lehetőséget biztosítanak vitorlásbérlésére is a kikötőben.

„A legfontosabb a versenyek alatt a biztonság, éppen ezért kizárólag alapvitorlákkal engedjük a hajókat indulni a pályaversenyeken”- jelentette ki Tóth Balázs  Felhívta a figyelmet arra, hogy a fedélzeten a mentőmellény használata kötelező, és a vitorlázók az évszaknak megfelelő ruházatban, feltöltött mobiltelefonnal indulhatnak a kikötőből. A regattákat a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata biztosítja.

A Téli Vitorlás Versenysorozat támogatója a Magyar Vitorlás Szövetség. Az együttműködés keretében, a szervezők szerint tovább népszerűsíthető a sportág a klasszikus szezonon kívül is a Balatonon.

A Téli Vitorlás Versenysorozat versenyei:

  • december 7. IV. Mikulás Regatta
  • december 31. VII. Szilveszteri Regatta
  • február 8. IV. Farsangi Regatta
  • március 14. IV. Tavaszi Regatta