Így fejlesztenék a kisboltokat a Balaton közeli falvakban (veol.hu)

A Magyar falu programnak köszönhetően 121 olyan településen nyílhat kisbolt, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt. Az alapvető élelmiszereket, vegyi árukat árusító új egységek nyitására mintegy 5,6 milliárd forint pályázati támogatást biztosított a kormány.

Nyirádon Antal Zoltánné vállalkozása pályázott sikerrel kisbolt nyitására, ő egy már működő vállalkozásra és a helyben előállított árukra alapozott. Jelenleg egy zöldség- és gyümölcsfeldolgozó kisüzem működik az épületben, s elsősorban ezeket a termékeket szeretnénk értékesíteni a kisboltban, amelyre a Magyar falu program által nyertünk pályázati támogatást. Ezenkívül csokoládét, süteményeket és pékárut is készítünk, ami egy kisbolt kínálatának meghatározó szegmense – mondta a veol.hu  érdeklődésére a helyi vállalkozás vezetője, Antal Zoltánné.

Hozzátette, a környékbeli gazdák, vállalkozók által megtermelt, előállított áru is helyet kap majd a kisboltban.

A csomagolásmentes ökotermékek prioritást élveznek nálunk, amelyek az egészséges életmód felé mutatnak, és a hozzájuk kapcsolódó workshopokon keresztül a környezettudatosságot is erősítik. Korábban nő- és karrierközpontként működtünk, foglalkozásainkon a résztvevők például a sajtkészítéshez, a kenyérsütéshez, illetve péksütemények, desszertek, szappanok előállításához szerezhettek fontos tudást. Fő célunk az volt, hogy a kisgyermekes édesanyáknak lehetőséget adjunk a szakma elsajátításával akár egy önálló vállalkozás elindítására. Az átadott tudásnak köszönhetően számos olyan termék készül helyben, amelyek jól illeszkednek a kisbolti profilba – hangsúlyozta a helyi vállalkozás vezetője.

Elhangzott: jelenleg is működik a nyirádi Sósi-dombon található árusítóegység, amely a pályázati támogatásának köszönhetően bővül és átalakul klasszikus kisbolttá, pékséggel, kávézóval kiegészítve. A tervekben az értékesítésen és a két fő foglalkoztatásán túl hangsúlyosan szerepel a közösségi élet fejlesztése is, hiszen egy falusi kisbolt a személyes találkozások helyeként is szolgál.

Mencshelyen már régóta szeretnék, hogy újra működjön a kisbolt. Az önkormányzat viszont nincs olyan anyagi helyzetben, hogy üzemeltesse, ezért eladta a korábban már kisboltként is funkcionáló ingatlant azzal a kikötéssel, hogy öt évig boltként kell üzemeltetni. A vevő 67 millió forintot nyert a célra a Magyar falu programban kiírt pályázaton, és komoly tervei vannak a várhatóan 2022 májusában megnyíló kisbolttal.

Az ingatlant megvásárló kft. ügyvezetője, Weisz Tímea a Naplónak nyilatkozva elmondta: régi vágya volt, hogy a Balaton-felvidékre költözzön a családjával, ezért vásároltak egy házat Mencshelyen, és mivel látták, hogy nincs bolt a faluban, elhatározták, hogy nyitnak egyet. Nagyon sok termelővel állnak kapcsolatban, illetve az Éltető Balaton-felvidékért Egyesülettel is dolgoztak már együtt. A boltnyitás kapcsán rengeteg tervük van. Szeretnék megjeleníteni a Balaton-felvidéki termelők termékeit az új kisboltban, és szívesen csatlakoznának az „éltetőpont”-hálózathoz. A kisboltnak lesz majd egy pék- és egy cukrászüzeme is, illetve szeretnének kialakítani egy vendégfogadásra alkalmas részt. Emellett pedig a közösséget összefogó programok – például közös pizza- vagy kenyérsütés – megszervezését is tervezik.