Így értékelte Tihany a tavalyi évét: „nagyon kevés szolgáltató lehet elégedett a 2024-es évvel” (Tihanyi Visszhang)

Általánosságban elmondható, hogy a 2024-es szezon nem hozott nagy változást Tihanyban, a településen eltöltött vendégéjszakák száma 2023-hoz képest alig változott. Az előszezonban erősen hullámzott a vendégszám, a csúcsidőszakban, azaz július-augusztusban pedig mintegy ezer vendégéjszakával kevesebbet regisztráltak. Az átlagos tartózkodás az első 9 hónapban 2,5 éjszaka volt, ami jól mutatja a hétvégi turizmus jellemzőit – írja a Tihanyi Visszhang.

 

A nyári hónapokban sem sokkal jobb a helyzet, amíg júliusban 3,3 éj az átlagos tartózkodás, augusztusban ez a szám csak 2,9 éj volt. Ez annak a trendnek köszönhető, hogy egyre inkább a több, de rövidebb utazásra helyeződik a hangsúly. A Balaton kezdi elveszteni az elsődleges nyaralási célpont szerepét, részben az árak drasztikus emelkedése illetve egyéb vidéki desztinációk kínálatának bővülése miatt. (Tihanyban hét új szálláshely kapott működési  engedélyt 2024-ben.) Ami mégis szinten tartja a keresletet az a minőségi szálláshelyek számának jelentős növekedése az utóbbi években. A szállodai és a magánszálláshelyek száma is jelentősen bővült, ezzel megnyílt az út a kevésbé árérzékeny célközönség előtt, akik többször, de kevesebb időre látogatnak Tihanyba.

 

A németek jönnek legtöbben

A Tihanyba látogató vendégek összetétele hasonló volt, mint az előző években. A németországi vendégek mellett Lengyelországból, Szlovákiából és Csehországból érkezett a legtöbb turista, a nyári hónapokban viszont még mindig a német vendégek között a legnépszerűbb a település. A lengyel vendégek jelenléte olyan markáns, hogy érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan tudnánk jobban koncentrálni rájuk, marketing eszközök használatával település és szolgáltatói szinten, illetve szakmai és partneri kapcsolatok kialakításával.
Az egynapos látogatók terén már nehezebb konkrét adatokról beszélni mivel nem rendelkezünk semmilyen eszközzel, amellyel ezt mérni tudnánk. Csupán a parkolási bevételek tudnak némi támpontot adni. A 2023-es évhez képest 5 százalékos növekedést hozott az év első 10 hónapja, mivel díjemelés nem volt így ez kizárólag a forgalom növekedésének köszönhető. Érdekes adat, hogy a növekedés nagyrésze nem a mobilparkolásnak köszönhető, a készpénzes forgalom és a pótdíjak növekedtek a legnagyobb arányban.

 

Csökkenő forgalom 
A szálláshelyekről érkező adatok viszont nagyon sokrétűen elemezhetők. Csak a tavaly márciusi, áprilisi és szeptemberi forgalom önmagában 6685 vendégéjszakával növekedett 2023-hoz képest, ha ezt az egész
évi forgalomhoz nézzük, akkor ez elenyésző szám. Meg is állhatnánk itt és elkönyvelhetnénk, hogy ez minimálisan pozitív változás.
De ha megnézzük a statisztikát a forgalomról szálláshely típusokra lebontva, akkor az látszik, hogy csak a Club Tihany maga növelte a forgalmát, több mint 6763 vendégéjszakával ebben az időszakban, vagyis a település összesített forgalma valójában csökkent. Tehát, ha csak az összesített számokat nézzük, akkor hátra dőlhetnénk, de amint a különböző szálláshelyekre lebontva vizsgáljuk a helyzetet látszik, hogy a szállodákat kivéve minden más szálláshely kihasználtsága csökkent. Ennek részben az árpolitika, a marketing és az értékesítés hiányosságai az oka. Az elmúlt években nagy átalakuláson ment keresztül a fogyasztói magatartás, ami a szálláshelyeket illeti. Ezt le kell tudni követni vagy legalább törekedni rá, ebben tud segíteni a turisztikai egyesület a TDM-el karöltve.

 

Ki lehet elégedett?
Összefoglalva, a szálláshelyek kihasználtsága és a hatékonysága még jelentősen növelhető Tihanyban, azaz több itt alvó turistát tudna a település vendégül látni. Sokszor halljuk, hogy „nyáron teltház volt”, de az adatok nem ezt mutatják, lehetne még tovább fejlődni. A jövőben érdemes koncentrálni a feltörekvő küldőpiacokra és nagyon fontos, hogy találjunk módot olyan adatok gyűjtésére, ami a település turizmusának elemzéséhez, turisztikai fejlesztéseinek tervezéséhez elengedhetetlen.
Összességében elmondható, hogy a 2024-es szezon, mind látogatószámban, mind szálláshelyi forgalomban a tavalyihoz képest nőtt. Tihanyban a turizmusból származó közvetlen és közvetett bevételek növekedtek. Viszont nem lehet azt kijelenteni, hogy jó volt a szezon. Ha csak a forgalmat és a vendégszámot nézzük, akkor ez a látszat, de sajnos az összkép ennél borúsabb. Csak nagyon kevés szolgáltató lehet elégedett a 2024-es évvel – írja Juhász Gábor a Tihanyi Visszhangban.

***

ADATOK TIHANYRÓL
A hivatalos NTAK adatok szerint közel 87 ezer vendég, mintegy 218 ezer vendégéjszakát töltött Tihanyban a 2024-es év első 9 hónapjában. Az itt megszállók többsége, (70 százalék) belföldi turista volt. A belföldi vendégek száma 6 százalékos, míg a külföldről érkezőké 13 százalékos emelkedést mutat.
A vásárlói kosár mérete változó volt, inkább a végletek jellemzőek: voltak nagyon sokat költő vendégek és rendkívül keveset fogyasztók. A Tihanyi Tourinform Irodát 27 ezren keresték fel 2024. első kilenc hónapjában, (tavaly
a 12 hónapban volt ugyanennyi). A látogatók közel fele belföldi volt, a főváros mellett Pest-, Veszprém-, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyéből érkeztek a legtöbben. A Tihanyi Tájházak a 2023-as bevétel 165 százalékát produkálták, ami a 2022-es év háromszorosát jelenti bevételben. Hétezer látogató fordult meg az épületekben.