Igazi esélyegyenlőségi mozgalom: Balaton-kerülés tandemmel, látássérültekkel (kisalfold.hu)

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület immár 8. alkalommal, mintegy 70 fővel – látássérültekkel és segítőikkel – vág neki csütörtökön a 220 km-es Balaton-körnek. Az augusztus 20-ig tartó túra során augusztus 19-én, Fonyódon élő bicikliláncot alkotnak a környékbeli bringásokkal az esélyegyenlőség jegyében.

Az egyesület 2011-ben szervezte meg első tandemes kerékpártúráját látássérültek részére a Balaton körül. Tette ezt azzal a céllal, hogy a vak emberek számára egy felejthetetlen élményt és sport teljesítményt szerezhessen.

Mára ez az esemény egy igazi esélyegyenlőségi mozgalommá vált, hiszen ez a kezdeményezés nemcsak sportértéket hordoz magában, hanem figyelemfelkeltő kampány is lett évről évre.

Ebben az évben 8. alkalommal augusztus 15-20. között tart a kerékpáros esemény, ahol a résztvevők 24 tandemkerékpárral, szólóbringákkal kerülik meg a Balatont közel 70 fővel. Útjuk során emlékfát ültetnek, megismertetik látássérült barátaikat a táj szépségeivel, történelmi emlékeivel, művészeti bemutatót tartanak a Balatonalmádi Borfesztivál színpadán, polgármesteri hivatalok és a környéki civil szervezetek képviselőivel találkoznak, így teljesítve azt a célkitűzést, hogy terjesszék minél szélesebb körben az esélyegyenlőség megteremtésének fontosságát.

Idén egy különleges eseményt is szerveznek a túra során: augusztus 19-én, 14.30-tól Fonyódon, a környékbeli bringásokat egy flash mobra is invitálja az egyesület, amikor egy hosszú élő bicikliláncot alkotva erősítenék kezdeményezésük fontosságát. Erre a programra lehet jönni kerékpárokkal, kerekesszékkel, és egyéb motor mentes kereken guruló járgányokkal.

Az idei túra fővédnökei: Gajdos Tamás műsorvezető és Csuri Ferenc paralimpikon úszó. A túra örökös tiszteletbeli fővédnöke: Horváth Lajos Laller, Dakar motorversenyző – olvasható a kisalfold.hu-n.