Idősbarát Önkormányzat Díjat kapott Balatonfűzfő (veol.hu)

Idősbarát Önkormányzat Díjban részesült a város önkormányzata, mely az elismerésen túl 1,5 millió forinttal is jár.

A tizenhetedik alkalommal meghirdetett díjra pályázni kellett, a 70 pályázatból 12 nyertest hirdettek. A díj adományozásával az emberi erőforrások minisztere és a belügyminiszter szándéka elismerni az eddigi eredményeket, és felhívni a figyelmet arra, hogy helyi szinten az önkormányzatok tehetnek legtöbbet az információáramlás és a párbeszéd kialakításával az időspolitika érvényesüléséért, az elért eredmények megismertetésével a közösségek fejlődéséért.

A beadási határidő előtt néhány nappal Király Anita referens hívta fel a figyelmet erre a pályázati lehetőségre. A pályamunka az idősekkel való foglalkozásról, kapcsolattartásról, a közösségi életbe bevonásról szólt. Szerencsére Fűzfőn nagyon aktív időseink vannak, és mi igyekszünk támogatni a kezdeményezéseiket. Több nyugdíjas klubunk is van, akik nagyon aktív közösségi életet élnek, szemétszedést, virágültetést, közös kirándulásokat szerveznek. A Tobruki Nyugdíjas Klub szokta szervezni a szüreti felvonulást, karácsonykor a klubok közös vacsorát tartanak és mi igyekszünk a közösségi programokat a lehetőségeinkhez mérten támogatni. Nagyon megtisztelő, hogy elnyertük a díjat, a pénzt az érintettekkel egyeztetve az idősekre költjük majd – mondta el Szanyi Szilvia polgármester.

A további részletek itt elolvashatók.