Idén két hétvégére is megnyit a Balaton legtitkosabb levendulása (roadster.hu)

Amikor fürdeni még csak a legelszántabbak mernek, gyümölcsből csak a koraikat élvezhetjük, a levendula virágzása mégis elindítja a nyarat – írja a roadster.hu.  A Szent-Balázs-hegyen 2021. június 18-19-20-án és 25-26-27-én (péntek, szombat, vasárnap) reggel 9-től este 7-ig várják majd az érdeklődőket.

 
Már hagyománnyá vált június közepén a levendulázás a Szent Balázs-hegyen, az idei mégis kicsit más lesz. A hideg és esős tavasz miatt későbbre csúszik a virágzás, de mindenképpen lilába fordul a kis parcella. Örömöt szerez ez annak is, aki adja és annak is, aki kapja. Laszip Tamás tulajdonos és hobbi kertész saját örömére telepítette a levendulákat, de úgy döntött, a virágzást megosztja azokkal, akik ugyanúgy szeretik ezt a növényt, és a látványt, mint ő.

Idén is megnyitja jelképes kapuját a szedd-magad akciónk, amikor ismét egy deci levendula szörppel, néhány kedves szóval várunk mindenkit. Számítani kell arra, hogy a levendulásban mindenki egy kicsit megváltozik, itt mindenki lelassul, mosolyog, mintha csak egy nyugalom terápián venne részt ebben a negyed- fél- egy órában, amit itt tölt. Sokan már rendszeres vendégek, évről-évre visszatérnek, vannak, akik a hétvége mindhárom napján jönnek. És nagyon meg tudom érteni őket, hiszen a Nivegy- völgynek különös varázsa van. Sokaságra számítunk, és hogy mégse legyen nagy a zsúfoltság, aki teheti pénteken jöjjön, mindent olcsóbban adunk – mondja.

A további részletek itt megtalálhatók.