Idén is várják a cipősdobozokat Keszthelyen – videó (tvkeszthely.hu)

December 19-ig várják az ajándékcsomagokat a Cipősdoboz akció keretén belül a Tegyünk Együtt Keszthelyért Egyesület tagjai. A szervezet már negyedik éve csatlakozik a Baptista Szeretetszolgálat programjához. A felhívásra több oktatási intézmény is megmozdult, idén a Vajda János Gimnázium mellett a Csány-Szendrey iskola diákjai is készítettek ajándékokat a rászorulóknak – írja a tvkeszthely.hu.

A Csány-Szendrey iskola diákjai is részt vesznek a Cipősdoboz akcióban. A szépen becsomagolt és apró figyelmességekkel megtöltött dobozok először az iskolában felállított fa alá kerültek. A gyerekek nagy örömmel állították össze az ajándékcsomagokat, hiszen tudják, sokan vannak olyanok, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.

„Azért veszek részt ebben az egészben, mivel a karácsony a szeretet ünnepe, és sajnos nem minden családnak adatik meg az a szerencse, hogy a fa alatt lássa az ajándékokat. Ezért nekünk segítenünk kell, ez a kötelességünk, hogy az embertársainknak szerencsés ajándékokat adjunk.” – mondta a Csány-Szendrey Általános Iskola és AMI tanulója, Gárdos Abigél.

„Nagyon örültünk, hogy segíthetünk azoknak, akik nem tudnak annyira örülni a karácsonynak, mert sajnos nem tehetik meg ezt. Emiatt mi is csatlakoztunk ehhez, és elkezdtük ezt a gesztust. Szerintem ez egy nagyon szép dolog. Mi is nagyon sokat szeretnénk ajándékozni, hogy akik nem tehetik meg ezt, azok nagyon örüljenek neki.” – tette hozzá egy másik diák, Gedeon Miklós György.

A diákok a program helyi szervezőinek adták át az első csomagot. Az akciót minden évben megszervezi a Baptista Szeretetszolgálat, a kezdeményezéshez Keszthely negyedik éve csatlakozik.

Az ajándékcsomagokat ezúttal is a Család és KarrierPont irodájában gyűjtik a Tegyünk Együtt Keszthelyért Egyesület tagjai. A Vajda János Gimnázium diákjai idén is együttműködnek az akcióban, hozzájuk csatlakoztak a Csány-Szendrey iskola tanulói. A csomagokat december 19-ig lehet leadni a gyűjtőponton. A szervezők idén is felhívják a figyelmet arra, hogy mit érdemes a dobozokba csomagolni.

„A dobozok megtöltése során szükséges arra odafigyelni, hogy törékeny, illetve romlandóélelmiszer ne legyen benne, továbbá semmilyen agresszivitásra sarkalló dolog ne szerepeljen a dobozokban. Mindemellett rengeteg játék, színező, kifestő, plüssök, ilyesmik nyugodtan kerülhetnek bele.” – tájékoztatott Molnár Anna, a Tegyünk Együtt Keszthelyért Egyesület elnöke.

A dobozokat fontos felcímkézni, mindenképpen kerüljön rá, hogy a felajánló hány éves gyereknek, illetve fiúnak vagy lánynak szánja az ajándékot. A csomagokat kedden és csütörtökön déltől 15 óráig, illetve szerdán 16 órától 19 óráig lehet leadni a Család és KarrierPont irodájában.