Idén is népszerű a Majorbéli Kaláka Keszthelyen (tvkeszthely.hu)

Megkezdődött az idei Majorbéli Kaláka Keszthelyen. A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely minden évben megrendezi a nyári táborait, melyeken a cél a játszva tanulás. Ezen a nyáron is minden héten más-más programmal várják a diákokat a múzeumpedagógusok.

Nemezeléshez készülnek a fiatalok a Majorbéli Kalákán. Ehhez a gyapjúval is megismerkedhettek. A nemezlabda készítéséhez szappanra és vízre is szükségük volt a gyermekeknek. A foglalkozás nagyon elnyerte a tetszését azoknak is, akik először próbálták, de a már tapasztaltabbak is szívesen idézték fel ezt a mesterséget. Sok játékot kipróbálhatnak a táborozók. Tóth Izabell Réka első alkalommal töltötte itt a szünidő egy részét, nagyon élvezte az ittlétet.

„Vannak sorversenyek, agyagoztunk is. meg sokat szoktunk játszani, meg az új malomban szoktunk csúszdázni, meg a szekeret szoktuk tolni.”

A táborozók másik fele az agyagozás alapjait sajátíthatta el. Perselyteknőst készítettek. Ez a foglalkozás is nagyon népszerű, a gyermekek pedig ügyesek, nem riadtak vissza a feladattól. Scola Laurának nem ez volt az első tábora és várhatóan nem is az utolsó, nagyon szívesen jár vissza.

„Új technikákat tanulhatok, meg ügyesedhetek. Például vannak olyan dolgok, amiket nem tudok és akkor itt meg megtanulom meg segítenek.”

A csapatban olyanok is akadnak, akik a tábori foglalkozások mellett otthon is szorgoskodnak. A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelyen is látható gőzgépek megihlették Borók Szabolcsot.

„Legom volt és abból csak így egyik péntek délután elkezdtem építeni, mert gondoltam, hogy úgysincs más dolgom és unatkoztam volna. És akkor megszületett, így mondom, mert hát három órát rászántam.”

A Majorbéli Kaláka és a Kis Majorgazda táborokra nagyon gyorsan beteltek a helyek. Több mint 200 gyermeknek tud a Majormúzeum hasznos időtöltést nyújtani a nyári szünet alatt. Céljuk az, hogy játszva tanítsák a fiatalokat.

„Egyrészt az a célunk, hogy minél több legyen a szabadban eltöltött idő és az élményszerű idő. Illetve a kiállításaink alapját képező tudásanyagot szeretnénk átadni játékos formában és közelebb vinni őket a természeti értékekhez, állatokhoz, növényekhez, gazdálkodáshoz.” – mondta el Rajnai Virág múzeumpedagógus.

A Majormúzeumban 8 héten át szerveznek foglalkozásokat. A jól megszokott kézműves elfoglaltságok mellett már a kenyérsütéssel is megismerkedhetnek a gyerekek a megújult közösségi téren.

A Keszthelyi TV híradása itt megtekinthető.