Idén is lesz „Mozdulj Balaton!”

Idén 13,7 millió forint, a tavalyinál 2 millióval több jut a Mozdulj Balaton! nyári strandi szabadidős sportrendezvény-sorozatra, amelynek programjaira tavaly 23 ezren regisztráltak, és amelynek rendezvényeit az előzetes tervek szerint ezen a nyáron is 34 tóparti település 37 strandján bonyolítják le – derült ki a Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén.

 

Idén 14. alkalommal rendezik meg az egyedülállósága miatt igazi hungaricumnak számító Mozdulj Balaton!-t, amely az üdülőövezet legnagyobb standjain biztosít nyaranta mindenki számára folyamatos sportolási lehetőségeket, és rendszeres sportprogramokat.

A program folytatásához az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztérium) sportért felelős államtitkársága 5 millió forinttal, az érintett önkormányzatok 3,7 millió forinttal, a programgazdának számító BFT pedig – a februári határozata értelmében – 5 millió forinttal járul hozzá. (A rendezvénysorozatot, illetve sporttalálkozójának díjazását ezen túlmenően több cég is támogatja termékeivel.)

A hirbalaton.hu-nak nyilatkozó Bartsch János program menedzser a tavalyi programsorozat számait és tapasztalatait így összegezte:  34 település 37 strandján, 320-at meghaladó számú sportrendezvényen, több mint 23 ezer fő részvételét regisztrálták a helyi szervezők. Továbbra is a fiatal korosztály (10-22 év közöttiek), és azon belül is a fiúk (68 %) alkotják a rendezvénysorozat résztvevőinek döntő hányadát. A sportágak népszerűségi listája lényegesen nem változott az előző évekhez képest: továbbra is a röplabdázás és a foci a legkedveltebb.

Tavaly 20 strandra sikerült sporteszközöket vásárolni. A felénél az elhasználódott szárazföldi és vízi eszközök cseréjét oldották meg, további 10 strand számára pedig szabadtéren elhelyezhető asztalitenisz asztalokat vásároltak. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a strandok üzemeltetői a játszóhelyeket és a sporteszközöket jól előkészítették a nyári főszezon beindulása előtt, de előfordult, hogy a vízi-eszközöket nem helyezték ki időben, és nem volt folyamatos a homokos pályák karbantartása, programokra való előkészítése sem.

Idén a Mozdulj Balaton! főbb célkitűzései, hogy a lehetőségekhez mérten folytatódjon az elhasználódott eszközök cseréje, és kezdődjön meg újabb sporteszközök (szabadtéri asztalitenisz asztalok, teqball asztalok) telepítésének előkészítése, kipróbálása. A strandok egy részének pályarendszereit úgy kívánják előkészítetni az üzemeltetőkkel, hogy azok alkalmasak legyenek a strandi sportágak országos, területi versenysport rendezvényeinek fogadására, lebonyolítására (strandröplabda, strandkézilabda, strandfoci).

 

A 2017. évi programsorozat tervezett strandhelyszínei:

Siófok, Zamárdi, Szántód, Balatonföldvár, Balatonszárszó 2 strand, Balatonőszöd, Balatonszemes 2 strand, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód, Balatonfenyves, Balatonmáriafürdő, Balatonberény, Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Balatonederics, Szigliget, Badacsonytomaj, Ábrahámhegy, Révfülöp, Balatonszepezd, Zánka, Balatonakali, Balatonudvari, Tihany, Balatonfüred 2strand, Csopak, Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Balatonakarattya, Balatonvilágos.

 

A sportprogramok tervezett időpontjai:

Valamennyi település strandján 9 szervezett program-nappal lehet számolni, amiből 7 szombati dátum az, ami fix: július 8. 15., 22., 29., valamint augusztus 5. 12., 19. Ezeken a napokon általában 14 órakor kezdődnek a szervezett programok. További 2 programnapról és azok kezdési időpontjáról a helyi adottságok, lehetőségek figyelembe vételével a helyi szervezők döntenek.

A Mozdulj, Balaton! szezonzáró sporttalálkozójára idén is Vonyarcvashegy Lídó strandján kerül sor 2017. augusztus 26-án, a tóparti települések csapatainak részvételével.

(17:07)