Idén is lesz Magyarpolányi Passió (utazzitthon.hu)

A Pünkösdi hétvégéhez igazítva idén június 2-3-4, 9-10. és 16-17-én tartják meg a Magyarpolányi Passiót. A közel negyedszázados múltra visszatekintő előadás különlegessége, hogy a szereplők a faluközösség tagjai. 

Az Európa Nostra-díjas településen a passiójátszás hagyománya egészen a 90-es évek elejére nyúlik vissza. 2015-től megújult formában várják a nézőket.  A hentes, a pék, a mezőgazdász, a polgármester, felnőttek és gyermekek a kereszténység meghatározó történetének szereplőjévé válnak. Akad olyan család, melynek már két generációja is fellépett az előadásokon. Magyarpolány lakosai ezeken a napokon szó szerint levetik civil életüket, és Húros Annamária – a színházi világ elismert tervezőjének – korhű jelmezeiben és díszletei között az amatőr színjátszás magaslatait tárják a nézők elé.

Az új rendezésű darab forrásanyagaként a szövegírók (Katona Imre, Németh Ervin és Pataki András) a XVII. századi passiójátékokat, a csíksomlyói misztériumokat, valamint a Károli Gáspár fordításában készült Bibliát használták.  A Magyarpolányi Passióban meghatározó szerepet kapnak az élőzenés dalok, melyeknek zeneszerzője Szarka Gyula, Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, a Ghymes együttes alapító tagja. A darab rendezője 2015 óta Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgatója

A Kálváriadomb autentikus környezetében játszódó  előadások színvonalát jelzi, hogy korábban a Magyarpolányi Passiót felvették az Europassió szövetségbe is.

A június 1-jén tartott főpróba támogatói jegybevételét a Szent László templom felújítására fordítják.