Idén is a „streetfood” hódít a balatoni vonatokon

A tavaly megszokott árszínvonalon és járatokon lesz elérhető az étkezőkocsi-szolgáltatás a Balatonnál: napi 8 pár Balaton expresszvonatban biztosítja a MÁV-START szervezetén belül újjászervezett, megújult Utasellátó a fedélzeti vendéglátást a nyári menetrendi időszak minden napján a Déli pályaudvar és Keszthely között.

(Fotó: MÁV-Start) 

A megújulást a járműveken, valamint a csomagolóanyagokon, étlapokon és hirdetményeken megjelenő új arculat is közvetíti. Újdonság az idei évben, hogy bővülnek a készpénzmentes fizetési lehetőségek: a bankkártyák mellett az idei szezonban már SZÉP-kártyával is lehet majd fizetni az étkezőkocsikban – mindhárom kibocsájtó kártyáival.

A fejlesztések nem állnak meg: folyik az étkezőkocsiban kapható termékek megrendeléséhez és érintésmentesen kifizetéséhez könnyen használható Utasellátó mobilapplikáció tesztüzeme. Várhatóan már a nyári szezon második felében használható lesz az alkalmazás, aminek segítségével előre, már az állomásra indulás előtt megrendelhető lesz a kívánt étel – számolt be róla Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója.

Az étlap a tavaly bevezetett streetfood irányzatot követi: idén is kapható a tavalyi év két slágerterméke, a megszokott hamburgerhúst, cheddar sajtot, hamburgerszószt és csalamádét tartalmazó START Burger 1290 forintért és a 390 forintos korsó csapolt sör. Az újdonságok között szerepel többek között a húspogácsa, jégsaláta, paradicsom, hagyma, cheddar sajt és hamburgerszósz összetételű START Burger Classic; a nyári hangulathoz illő long-drinkek, ciderek, valamint a somlói torta és epres sajttorta mellett egy jellegzetes hazai desszert, a baracklekváros palacsinta.