Idén is 130 ezer gyerek vehet részt az Erzsébet-táborok programjain (MTI)

A tavalyihoz hasonlóan az idén is csaknem 130 ezer gyerek vehet részt az Erzsébet-táborok programjain. Az “ottalvós” balatoni táborok mellett idén hétezren vehetnek részt családi Erzsébet-táborokban, a napközis táborokban pedig mintegy hatvanezren kapcsolódhatnak ki. Emellett idén először volt lehetőség arra is, hogy a program résztvevői ingyen utazhassanak vonattal a zánkai táborba.

A nyári szünetben a családoknak és a gyerekeknek is az a legjobb, ha tartalmas programok várják a fiatalokat a szünidő heteiben, idén összesen tizenegy héten át – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a zánkai Erzsébet-táborban. Rétvári Bence kifejtette: a táborok rendezvényei a teljes Kárpát-medencei magyarságnak szólnak, és közös programokat is szerveznek az anyaországbeli és a határon túli magyar fiatalok számára.

A zánkai ottalvós táborokban a fiatalok a legmodernebb kreatív technikai fejlesztő eszközöket – a Lego-robotokat vagy a háromdimenziós tárgyalkotást – is kipróbálhatják. Rétvári Bence szerint ez a pályaválasztás szempontjából is meghatározó élmény lehet számukra. Ezen kívül tehetségkutató versenyt is rendeznek a fiataloknak, valamint többféle sportággal is megismerkedhetnek a táborozók.