2023-hoz hasonlóan idén is hét hosszú hétvége lesz. Ebben az évben egyik ünnepnap sem esik hétvégére. A pihenőnapokat három, szombatokra áthelyezett munkanapon kell ledolgozni. Az idegenforgalomban külön jelentősége van hosszú hétvégéknek. A kiemelt időszakoknak nagyon magas a foglaltsága – írja a tvkeszthely.hu.
A március 15-i, a húsvéti és a pünkösdi hosszú hétvégére is külön ajánlatokkal várja a vendégeket az egyik keszthelyi hotel. Azt tapasztalják, hogy elsősorban belföldi, nagycsaládos turisták érdeklődnek.
„Külön ajánlatokkal is készülünk, illetve külön programokkal is. Alapból fontos számunkra, hogy a szállodából pozitív élményekkel menjenek el a vendégeink. Kiemelt időszakokban és hosszú hétvégéken ez hatványozottan igaz. Sok-sok gyerekprogrammal készülünk ilyenkor és a felnőtteknek is tartogatunk különlegességeket” – nyilatkozta Bihari Dávid, a Sirius Hotel igazgatója.
Idén karácsonykor hatnapos hosszú hétvége lesz, mivel december 25. és 26. szerdára, illetve csütörtökre esik. A szállodáknak különösen magas ilyenkor a foglaltsága. Hévíz is a legkedveltebb úti célok egyike.
„Az utóbbi időben divatossá vált karácsonykor szállodákat megkeresni, hiszen leveszik a gondot az ott tartózkodóknak a készülődésről és így ezt az időt a szeretteikkel való időtöltésre tudják fordítani” – mondtaa televíziónak Vlasits Gergely, a Hunguest Helios igazgatója.
A hazai szálláshelyeknek fontosak a hosszú hétvégék. Magas foglaltsággal üzemelnek ilyenkor a szállodák, apartmanok és más egységek. A koronavírus óta megváltoztak az utazási szokások, jellemzően az utolsó pillanatban foglalnak csak a vendégek. A hosszú hétvégék közönsége viszont tudatos, időben, akár hónapokkal előre lekötik szálláshelyüket. Az egyházi ünnepek, a húsvét, a pünkösd és a karácsony külföldön is ünnep. Így ekkor nemcsak hazai vendégek érkeznek hazánkba. Korábban a németajkú turisták voltak a jellemzők.
„Nyilván a hosszú hétvégék pozitívan befolyásolják főleg a főszezonon kívüli időszakot. Egy nyári időszak a Balaton partján, az mindenképpen a főszezon és az elő- utószezonban ezek a hosszabb hétvégék „segíteni tudnak”. Sőt, nemcsak hogy segíteni, hanem árbevétel szempontjából még akár magasabb árakat is lehet produkálni ebben az időszakban, mint egyébként. Egy új fogalom is elterjedt most már, a főszezonon kívül van a kiemelt szezon, ami általában ezeket a hétvégéket értjük, amik több napból állnak össze”
– fogalmazott Tar László, a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Mivel egyetlen ünnepnap sem esik hétvégére, hét hosszú hétvégé lesz 2024-ben. A húsvét mellett augusztus 20-a is négynapos ünnep lesz. Március 15-e és november 1. is péntekre esik. Október 23. szerdán lesz, így az nem eredményez hosszú hétvégét. A pihenőnapokat három szombatra áthelyezett munkanap kell ledolgozni: augusztus 3-án, december 7-én, és december 14-én – summázta a tvkeszthely.hu.