Hozta formáját a „Mozdulj Balaton!”

A hektikus időjárás és az olimpia ellenére a tavalyihoz hasonló érdeklődés jellemezte a szombat délutánonként zajló „Mozdulj Balaton!” strandi szabadidős sportrendezvény-sorozatot, amelynek idei utolsó összecsapásai augusztus 20-án lesznek a Balaton 37 strandján, majd egy héttel később a vonyarcvashegyi sporttalálkozóval és a települések csatájával ér véget.

 

       Az idei év kellő támogatást hozott a hungaricumnak számító, nyaranta emberek tízezreit sportra bíró „Mozdulj Balaton!” programsorozatnak. Bartsch János főszervező beszámolója szerint valamivel több, mint 11 millió forintból gazdálkodhattak idén az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott 3,5 millió, a Balaton Fejlesztési Tanácstól kapott 5 millió és a településektől, illetve strandüzemeltetőktől kapott 2,88 millió forintnak köszönhetően.

      Az összegből 20 strand kapott új sporteszközöket. Több strandot fel tudtak szerelni idén pingpong-asztalokkal, számos helyen bővült a vízi sporteszközök tára, és mindenhova jutott 2 futball-, 2 röp- és egy kosárlabda. Közel 2 millió forintba került csak az, hogy települési névvel legyártott érmeket és emléklapokat kapjon minden helyszín, no meg a záró rendezvény serlegeinek biztosítása. A strandüzemeltetők helyszínenként 80 ezer forintot fizettek a részvételért, amit megkapott bírói díjként minden strand saját sportszervezője.

      A július elejétől augusztus végéig zajló szabadidősport rendezvénysorozat keretében a csatlakozott 34 település 37 strandján – a sportolni szándékozók igényei, illetve a pályák adta lehetőségek figyelembevételével – kispályás foci, strandröplabda, strandkézilabda, tollaslabda, lábtenisz, petanque, valamint a vízben űzhető sportágakban rendeztek mérkőzéseket, versenyeket.

 

Az ötletgazda öröme és vágya

      „Évente több mint húszezer ember vesz részt a Mozdulj Balaton! programjain, de az én szívem akkor örül igazán, amikor látom, hogy a strandok homokos sportpályáit mennyiszer veszik birtokba a strandolók a hét minden napján – mondta Bartsch János, akinek ötlete nyomán és szervezésében indult el 13 éve a balatoni szabadidős rendezvénysorozat. (Érdemeit az üdülőrégió a legmagasabb kitüntetéssel, Balaton Díjjal honorálta.)

       Bartsch János emlékeztetett arra, hogy nem volt mindig ilyen kedvező a rendezvény helyzete, mint idén. Volt amikor alig, pár éve pedig semennyi támogatást nem kaptak. Akkor emiatt elmaradt a zárórendezvény is. Ezért van az, hogy idén a XIII. Mozdulj Balaton! ellenére csak a XII. Mozdulj Balaton! Sporttalálkozó megrendezésére kerül sor augusztus 27-én a vonyarci Lidó strandon.

      A főszervező vágya, hogy jövőre a magyar találmány, a teqball (lábtenisz lekerekített pingpongasztalon) is bekerüljön a strandok kínálatába.

 

A visszavont kormányhatározat utáni remények

    A balatoni fejlesztésekről szóló, visszavont 300 milliárd forintos kormányhatározatban 2 milliárd forint szerepelt a Mozdulj Balaton! sportlétesítményeinek fejlesztésére. A tervek között szerepelt néhány balatoni homokos pályarendszer nemzetközi versenyek lebonyolítására alkalmassá tétele,  a sportpályák lelátórendszerének, nézőterének kiépítése, valamint az esti, éjszakai használatot biztosító világítás biztosítása. A remények szerint a visszavont kormányhatározat ellenére az újratervezés során megmarad majd a tervezett összeg a két éven keresztül kidolgozott tervek megvalósítására – mondta a főszervező, akinek további ötletei is lennének, miként állhat még jobban a Balaton az emberek egészségmegőrzésének szolgálatába, és miként lehet még jobban fellendíteni az üdülőrégió sportturizmusát.

(11:59)