Hősökkel is találkoztak a fonyódligeti Erzsébet-tábor lakói (sonline.hu)

Sok száz gyerek nyaral ezekben a napokban a fonyódligeti Erzsébet-táborban. A fiatalok az ország több pontjáról érkeztek a Balatonhoz, voltak, akik először jártak a tónál. A szervezők többtucatnyi programmal készültek a hétre.

 

A mindennapok hőseivel ismerkedtek meg az Erzsébet-tábor fiataljai szerdán Fonyódligeten. A gyerekekhez a katonák, a rendőrök, a mentősök, a katasztrófavédők és a vízimentők is ellátogattak. A táborozóknak lehetőségük volt arra, hogy a hivatásos dolgozók „bőrébe bújjanak” és kipróbáljanak különféle mentési szituációkat. A fiatalok tüzet oltottak, mentősnek álltak és kézbe vehették a katonai fegyvereket is.

A mezőkövesdi diákok is aktívan részt vettek a gyakorlatokban. Lengyel Zsombor a sonline.hu-nak elmondta, a tábor szervezői nagyon változatos programokat kínálnak. Társaival együtt jól érzik magukat, néhányan először járnak a Balatonnál. – Pont olyan élőben a táj, ahogyan elképzeltem. Az elmúlt napban hajókáztunk a tavon, és nagyon élveztük, amikor a hullámok felfröccsentek a fedélzetre – mesélte az élményeit a mezőkövesdi diák. Három másik fiatal, Fügedi Nóra és Regina, valamint Baranyi Hanna is első alkalommal jár a Balatonnál. Kérdésünkre elmondták, csodás a tó és a környéke, a kötelező programok mellett többször sikerült megmártózniuk a vízben.

A hatalmas, több száz négyzetméteres óriás sátorban kirakós játékokkal játszhattak a fiatalok, teszteket tölthettek ki, és a csocsóasztalnál is megmutathatták, ki tudja jobban irányítani a futballistákat. A tábor szervezői szerda délelőtt három programmal készültek. Az egyik társalgóban kézműves foglalkozásra várták a gyerekeket, a sportkertben lézerharc zajlott, a Balatonban pedig a sárkányhajózást próbálhatták ki a csoportok. Az Erzsébet-tábort a gyerekek mellett a kísérő pedagógusok is élvezték. Kutenicsné Izer Viktória várpalotai tanító elmondta, tanítványaival ősszel már táboroztak a zánkai Erzsébet-táborban, nyáron azonban semmire nem cserélnék el a fonyódligeti vakációt. – A felújított táborban minden adott ahhoz, hogy jól érezzük magunkat – emelte ki a pedagógus.