Honvédségi járművek ütköztek az M7-esen Székesfehérvárnál (mti)

A Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa szenvedett közúti baleset az M7-esen Székesfehérvárnál hétfőn. A balesetben hatan sérültek meg – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. Az ütközésben civil gépjármű nem sérült meg, a baleset okait a rendőrség vizsgálja. A közlemény szerint két sérültet mentőhelikopterrel a MH Egészségügyi Központba szállítottak, négyet a székesfehérvári kórházban látnak el.

Azt írták: a tehergépjárművekből álló konvoj a Bátor Harcos 2019 gyakorlatra ment Hódmezővásárhelyről a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterére, Veszprém-Újmajorba.

Pápai Eszter, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense korábban azt közölte: hat jármű ütközött össze az M7-es autópálya Balatonfelé vezető oldalán, a 64-es kilométernél, Székesfehérvárnál, emiatt teljesen lezárták az utat.
Délután a rendőrség honlapján azt írták: továbbra is tart a műszaki mentés. Az autópálya 59-es és 64-es kilométere közötti szakaszán, a forgalmi helyzet miatt veszteglő gépjárművek részére a rendőrség feloldotta a forgalomkorlátozást és a belső sávon megindult a forgalom.
Az érintett útszakaszt továbbra is az agárdi lehajtónál, a 7-es számú főúton kerülhetik el – közölték.                      A  Honvédelmi Minisztériumban 17:30 perckor rendkívüli sajtótájékoztatót tartanak a baleset kapcsán.