Hiába figyelmeztet előre az adóhatóság, rengetegen ügyeskednek (infostart.hu)

Több mint 110 millió forintnyi bírságot szabott ki összesen, és mintegy 3000 helyre szállt ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal balatoni ellenőrzés-sorozatában – mondta az InfoRádiónak nyilatkozva a NAV adószakmai szóvivője. Közben a Nébih Somogy megyében vizsgálódott.


Július közepén indított ellenőrzéssorozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Balatonon és környékén. A most zárult akció során a revizorok több mint 3000 ellenőrzést végeztek, amelyek 25 százalékában találtak valamilyen szabálytalanságot, vagyis minden negyedik vállalkozónál volt valami hiba, ismertette Kis Péter András adószakmai szóvivő az InfoRádióban.

 

A probléma a régi

Volt, aki elfelejtett nyugtát adni, illetve megpróbálta eltitkolni a bevételét, volt aki feketén alkalmazott munkavállalót, de akadtak az online pénztárgépekhez kapcsolódó szabálytalanságok is.
Mindez annak ellenére, hogy az adóhivatal előre meghirdette az Adótraffipax rovatában a balatoni akciót, jegyezte meg a szóvivő. Az ellenőrzéssorozat közben kiszabott mulasztási bírságok összege megközelíti a 115 millió forintot. Ahogyan idén, úgy tavaly is minden negyedik, minden ötödik ellenőrzés esetében találtak valamilyen szabálytalanságot a hatóság emberei.

A Nemzeti Adó- és Vámhatóság ellenőrzései állandó jelleggel, kockázatelemzés alapján történnek. Így amennyiben azt tapasztalják, hogy vannak olyan vállalkozások, amelyek kockázatot hordoznak magukban, akkor ők számíthatnak vizsgálatra, de ahol korábban problémát tártak fel, ott is feltűnhetnek ismét az ellenőrök – hívta fel a figyelmet Kis Péter András.

 

A Nébih sem tétlenkedett

A vendéglátóhelyeken, nagy fesztiválokon és vásárokon eladott élelmiszerek mellett az ifjúsági és gyermektáborok étkeztetését vizsgálták a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal irányításával a szakemberek Somogy megyében, számolt be a Sonline.hu. A büfékocsik és a mozgó vendéglátók sem maradtak ki az ellenőrzésből.

A vendéglátóhelyeket, rendezvényeket, táborokat és büfékocsikat érintő 111 ellenőrzésből 18 alkalommal tapasztaltak különféle problémákat. A leggyakoribb hibák a nem megfelelő higiéniai feltételek, a hűtési lánc fenntartásával kapcsolatos problémák és a dolgozók egészségügyi alkalmasságával összefüggő hiányosságok voltak. Végül a figyelmeztetések mellett nyolc esetben összesen 800 ezer forint büntetést is kiszabtak.

A Nébih tapasztalata szerint a vállalkozók segítőkészek voltak az ellenőrzések idején – írja az infostart.hu.