Hévízről rajtol Magyarország legextrémebb kerékpáros túrája

Hévízről rajtol az Iron Bike 2020, Magyarország legextrémebb kerékpáros túráját az idei évben elsőként teljesítő sportember.

Zsiga Csaba 7 nap alatt több mint 300 települést érintve, napi 300 km-t tekerve tesz meg összesen több mint 2000 km-t, útja során felhívva a figyelmet a kerékpározásra, hazánk turisztikai látnivalóira, s mindezek mellett nemes küldetést is vállalt: a daganatos gyermekek megsegítésére is szeretné felhívni a figyelmet – tájékoztatta a hévízi önkormányzat a hirbalaton.hu-t.

Az Iron Bike 2020 név a teljesítménytúra évére és a megtett kilométerek számára utal, hisz7 nap alatt, közel 300 település érintve, napi 300 km bringázással több, mint 2000 kilométert tesz meg a versenyző.

Az Iron Bike 2020-t elsőként teljesítő sportember 2020. július 6-án indul a Bringazas.hu csapata által megálmodott útvonalon amely Magyarország csodálatos helyein, turisztikai nevezetességein, nagyobb városain vezet át.

Zsiga Csaba, a Bianchi nagykövete extrém teljesítményével a daganatos gyermekek megsegítéséreszeretné felhívni a figyelmet, miközben bemutatja Magyarország csodálatos látnivalóit. Csaba szívéhez akkor került igazán közel a daganatos gyermekek ügye, mikor őt is melanomával (bőrdaganat) diagnosztizálták. Évek óta hajtja a gyógyulás iránti erős vágy. Annak ellenére, hogy áprilisban és májusban is súlyos műtéten esett át, nem hagyta abba a tekerést, varratokkal a tenyerében és a vállában 333 kilométert tekert egy daganatos kislányért.

Hétfő reggel (július 6.) belevág élete nagy tekerésébe, Hévízről indulva egy hét alatt körbe fogja bringázni Magyarországot.

Csaba útvonala:

•Az első nap Hévízről indul, majd Zalaegerszeg érintésével Sopron felé veszi az irányt, meg sem áll a Fertő-tóig.

•A második napa Duna mentén, az EuroVelo 6 útvonalán fog haladni, egészen Budapestig.

•A tervek szerint szerdán komolyabb magassági szinttel zárja a napot, hiszen miután felteker a Kékestetőre – 1014 méter, maga mögött hagyja a Mátrát és Bükköt, végül Miskolcon tér pihenőre.

•A negyedik nap a váraké lesz a főszerep, Miskolcról indulva meglátogatja Boldogkőváralja, Regéc, Füzér, Sárospatak várát. Aztán a Tisza vonalán haladva éri el Tiszafüredet.

•Az ötödik napon az Alföldön tekereg: Hortobágy kilenclyukú hídján átkelve a cívisvárosba, Debrecenben tesz egy gyors látogatást. Innen délre irányítja bringáját és meg sem áll Szegedig.

•A hatodik napon a Tisza alsó szakaszától indulva átteker a Dunán Mohácsra, majd Pécsen zárja a napot.

•A hetedik napon már hazai terepen fog bringázni, ugyanis elteker Szántódig, majd a komppal átmegy a Csodálatos Balatonon és annak északi partján rója az utakat Keszthely városát érintve a Kis-Balatont is meglátogatva Zalakaroson fejezi be a napot.

•Végül a nyolcadik napon érkezik célba Fonyódon, lakhelyén hétfőn dél körül.

A ki érdeklődik az Iron Bike 2020 iránt és szeretne Csabával tekerni, csatlakozhat hozzá bármelyik napon, vagy szakaszon – további részletek a bringazas.hu oldalon.