Megtelt a Balaton? (vg.hu)

A belföldi turizmus nagyon erős lesz most nyáron is, a nagy kérdés, hogy mi lesz a nemzetközi turizmussal – kezdte a beszélgetést Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a Világgazdaság szerdai konferenciáján Budapesten. Hozzátette, van arra esély arra, hogy 2023-ra elérje a vendéglátás a járvány előtti teljesítményét. „A Balaton megtelt” – jelentette ki Szári Zsolt balatoni miniszteri biztos.

Biztató jelek vannak, de voltak tavaly nyáron is – hűtötte le a kedélyeket Gianni Annoni étteremtulajdonos, aki szerint főként pszichés károkat is okozott az elmúlt egy év.

A budapesti turizmusról úgy vélekedett, hogy a Lánchíd felújítása sem tesz jót a főváros idegenforgalmának. A fény ott van, reménykedünk, talán szeptemberben már többet tudunk – tette hozzá.

A Balaton megtelt, ki lehet rá tenni a táblát

– jelentette ki Szári Zsolt balatoni miniszteri biztos. Hangsúlyozta, hogy rengeteg tennivaló való még. Még mindig főként a július-augusztusi időszak a főszezon, négy évszakossá kell válnia a Balatonnak – szögezte le. A szakember ugyanakkor figyelmeztetett, hogy ezt tovább fokozni nem lehet, sokkal több turistát már nem tud eltartani, mivel az már jelentős ökológiai lábnyomot hagyna a tó élővilágában. A miniszteri biztos azt is jelezte, hogy még ebben a hónapban megkaphatja az uniós oltalmat a balatoni hal.

Flesch Tamás a főváros turizmusára rátérve arról beszélt, hogy a vidékiek többsége nem szeret Budapestre utazni.
Mivel kis ország vagyunk emiatt nem maradnak itt a vidéken lévők, egy nagy sportesemény után inkább hazamennek. Épp ezért olyan programokra lenne szükség, mint például a Liget projekt, amelyet kombinálni lehetne más eseményekkel.

A Szállodaszövetség vezetője az idei foglalások alapján a top desztinációk között említette Hévízt, Egert, illetve Balatonfüredet. Mint rámutatott, újdonság, hogy egyre többen keresik az aktív kikapcsolódás lehetőségét. Méltatta a SZÉP kártya szerepét, jelen pillanatban is közel 160 milliárd forint van a zsebekben, amelyek most szabadon elkölthetnek a kártyatulajdonosok.

Gianni Annoni az ágazat problémáéi között említette a magas bérleti díjakat, sokan emiatt nem tudnak kinyitni.

Picit több becsületet kellene kapniuk a vendéglátóknak

– fogalmazott az étteremtulajdonos.

A szektor jövőjével kapcsolatban Flesch Tamás úgy vélekedett, hogy hamarosan ismét a munkaerő megtalálása lesz a legnagyobb probléma. Hangsúlyozta, hogy sok minden meg fog változni, egy dolog viszont biztosan nem, hogy az emberek szeretnek utazni.

Nincs kizárva, hogy egy év múlva, amikor ismét a Világgazdaság konferenciáján beszélgetünk, ismét annyi turista lesz, mint a járvány előtt. Ugyanakkor megtanultuk az elmúlt egy évben, hogy a jövőben csak az tud majd talpon maradni, aki képes alkalmazkodni a körülményekhez

– zárta a beszélgetést és ezzel együtt a konferenciát Flesch Tamás a szervező  vg.hu beszámolója szerint.