Hévíz-Balaton Airport: napokon belül megérkezhet a működési támogatás (zaol.hu)

Várhatóan még áprilisban megérkezik az Innovációs és Technológiai Minisztérium 240 millió forintos működési támogatása a Hévíz-Balaton Airport számlájára.

Az összeg, mondta el Papp Gábor, Hévíz polgármestere a zaol.hu-nak, működésre fordítható, s a korábbi évekkel ellentétben akár a béreket is finanszírozhatják belőle. A városvezető kiemelte: idén várhatóan megkapja az önkormányzat mint fejlesztő annak a nettó 6,6 milliárd forintnak egy részét, ami a reptér infrastrukturális, terület- és eszközfejlesztését s környezetének rendbetételét szolgálja. A projekt több szakaszban, 2019–20–21-ben valósul meg, és komoly fejlődést hozhat nemcsak Hévíznek és térségének, de egész Nyugat-Magyarországnak is, hangsúlyozta.

A tervek szerint a következő három évben több szakaszban nettó 6,6 milliárd forintból fejlesztik a Hévíz-Balaton Airportot Fotó: Varga Lívia

– Most kezd beérni az elmúlt majd’ 7 év munkájának a gyümölcse – folytatta a polgármester –, hiszen a tervezett fejlesztések munkahelyeket teremthetnek, megújíthatják a turizmust, s az új desztinációk bevonása révén további légi járatok elindítását teszik lehetővé.

A háttérben, tette hozzá a városvezető, komoly tárgyalásokat folytatnak több térséggel is, úgyhogy meglepetések várhatóak akár már ebben az évben is. S elképzelhető, hogy az önkormányzat által működési támogatásra biztosított évi 50 millió forintot 2020-ban már nem működésre, hanem fejlesztésekre vagy marketingtevékenységre fordíthatják, közölte Papp Gábor.