Hétéves ifjúsági stratégiát tervez az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület Leader-csoportja (veol.hu)

Szeretnének javítani a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségein Nagyvázsonyban. Munkahely, lakhatás és szabadidős programok – ez a három legfontosabb tényező, aminek megléte a legfontosabb a fiatalok számára, akik egyébként szívesen maradnának a településen, amely számukra egy ékszerdoboz.

A térség fiatalokkal foglalkozó egyesületei már harmadik alkalommal készítettek felmérést az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület Leader-csoportja részére a hétéves ifjúsági stratégiához. Azért ekkora időintervallumra terveznek majd, mert az Európai Unió hétéves ciklusokra ad támogatást. A Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület részére hatvan 13 és 30 év közötti fiatal töltette ki a kérdőívet Nagyvázsonyban. A válaszokból az derült ki, hogy többségük szeretne a településen maradni, mert nagyon jól érzik magukat itt. Megkérdezték arról is a fiatalokat, hogy mi hiányozna nekik leginkább, ha elköltöznének a faluból – írja a veol.hu.

A válaszokból kiderült, hogy leginkább a család. Emellett komoly érték számukra a nyugalom, a csend, a barátok, az emberek, az udvar, a környezet és a jó levegő. Ezekből a kifejezésekből készült is egy szófa, amelyet az egyesület tagjai kiraknak majd plakát formájában a faluban is. A kérdőív legfontosabb megállapítása, hogy ha találnának munkát, és lenne lakhatási lehetőségük, akkor itt maradnának a helyi fiatalok. Érdemes lenne tehát akár úgynevezett fecskeházakat építeni nekik. A koronavírus-járvány által okozott rendkívüli helyzet egyik hozadékaként pedig kiderült az elmúlt években, hogy sok esetben akár otthonról is dolgozhatnának. A felmérés viszont rávilágított arra is, hogy van még mit javítani a szabad­idő hasznos eltöltésének lehetőségein is.

A szervezet hétéves ifjúsági stratégiáját az egyesület képviselői a napokban átadták Nagyvázsony polgármesterének, Fábry Szabolcsnak, és egyeztetnek majd arról, milyen közös lépéseket tehetnének annak érdekében, hogy a nagyvázsonyi fiatalok még jobban érezzék magukat a településen. A Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület tagjai gondolkodnak például okospad és közösségi iroda létrehozásában is Nagyvázsonyban.