Hét német városból érkeznek üdülőjáratok (magyarnemzet.hu)

Csaknem biztos, hogy augusztus 15-én megérkezik a Czech Airlines légitársaság első chartergépe Düsseldorfból a sármelléki repülőtérre – értesült a Magyar Nemzet.

Idén még nem landolt üdülőjárat a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ám csaknem biztosra vehető, hogy augusztus 15-én megérkezik a Czech Airlines légitársaság első chartergépe Düsseldorfból – tudta meg a lap. A gép már aznap visszaindul Németországba a hévízi gyógyüdülésre készülő berlini utasokért, és annak érdekében, hogy a sármelléki légikikötő megadja a módját a régen várt szezonkezdésnek, a torony ugyanezen a napon egy Frankfurtból érkező Lufthansa-gépnek is leszállási engedélyt ad.

 – Eddig csak kereskedelmi és sportgépeket fogadtunk, habár örömünkre jóval többet, mint a múlt év hasonló időszakában. Érezhetően nő az érdeklődés az üdülőrégió iránt, késve ugyan, de augusztus közepén remélhetőleg az üdülőjárat-szezon is beindul – mondta a Magyar Nemzetnek a Hévíz-Balaton Airport Kft. ügyvezető igazgatója.

Benkő Attila megjegyezte: aki akarta, az már lemondta a hévízi utazást, így most az elszánt turisták érkezésében reménykedhetnek.