Helytállnak a füredi rendőrök (police.hu)

Szezonban, a Balaton északi partján a Balatonfüredi Rendőrkapitányság az állandó lakosok többszörösét szolgálja ki. Az idegenforgalmi szempontból felkapott vidék őrzőire ilyenkor fokozott nyomás nehezedik, de évről évre megbirkóznak a feladattal.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányságot a kisebb kapitányságok között jegyzik. Területéhez ötven kilométeres partszakasz és 22 település tartozik – mondta a police.hu-n megjelent összefoglalóban Regdon László ezredes. A kapitányságvezető hozzátette: a nyári szezon minden szempontból kiemelt időszak a munkában. Ilyenkor a megyei kollégáktól, a Készenléti Rendőrségtől és a polgárőrségtől kapnak erősítést. Leterheltség szempontjából a hétvégék még inkább erősebbnek mondhatóak. Váratlan helyzetek, egyedi kreatív megoldást igénylő esetek sem ritkák. Előfordult, hogy egy Balatonfüreden turnézó vándorcirkuszból elkóborló elefánt felbukkanásáról kaptak bejelentést. A törékeny termetűnek nem éppen nevezhető állat a sétányon bandukolt. Azonnal előkerítettük a gondozóját, majd közreműködésével karámjába visszacsaltuk. Nehéz előre kiszámítani az effajta történéseket, de sokszor a hozzáállás, egy frappáns ötlet áthidalja a problémát – emlékezett vissza Regdon László.

Az ezredes elmondta: szezonon kívül az intenzívebb hónapokban keletkező ügyek feldolgozása, vizsgálata adja a feladatot.  Ilyenkor főként a szőlőhegyre és a nyaralóövezeti házak őrzésére kell összpontosítaniuk. Területükön fokozottan balesetveszélyesnek számítanak a nagyobb forgalmat bonyolító 71-es és 73-as főútvonalak. A megnövekedett járműáradat kordában tartására rendszeresen szerveznek ellenőrzéseket, ilyenkor motoros rend­őrrel is kiegészülve dolgoznak. Sajnálatosan az agresszív vezetői magatartás időnként ezen a környéken is felbukkan, ezek kiszűrésére hatékonyak a motoros szolgálatok rugalmasan reagáló, robbanékony manőverei – fejtette ki.

Néhány évvel ezelőtt a balatonfüredi rendőrök Kék Karaván elnevezésű programot hirdettek, melyet azóta is sikeresen működtetnek. A Ta­gore sétány és a Zákonyi Ferenc utca forgatagában folyamatos rendőri jelenléttel biztosítják a pihenni vágyók nyugalmát. Nappal gyalogos járőrök ellenőrzik a korzót, a kora esti órákban pedig kutyás szolgálattal találkozhatnak az arra sétálók. A balatonfüredi Kisfaludy strand parkolóját júliustól augusztusig bűnmegelőzési mini centrum felügyeli. Rendőri irányítással rendészeti fakultációs képzésen részt vevő középiskolások vagyonbiztonsági tanácsokat taglaló szórólapokat osztanak. Lehúzott ablakú, vagy utastérben látható helyen, elöl hagyott értékeket rejtő autók tulajdonosait figyelmeztetik. A megelőzési munka az illetékességi terület kempingjeiben is folyamatos. Kéthetente standjaikkal meglátogatják a nyaralókat. Játékos formában hívják fel a kicsik és a felnőttek figyelmét a nyárhoz kapcsolódó veszélyekre. A bűnügyi állomány munkáját több sorozatelkövető nehezíti, de sok ügyet sikeresen befejeztünk, mind kifosztás, gépkocsilopás és betöréses lopás bűncselekmények felderítésével – olvasható a police.hu-n.