Hebling Zsolt: óriási eredményt ért el Alsóörs (veol.hu)

“Köszönjük Alsóörs!” Ez volt a mottója annak az estnek, melynek keretében köszönetet mondtak mindazoknak, akik az elmúlt évben sokat tettek azért, hogy a település fejlődjön, és nagy eredményeket érjen el. A közös ünnepet a Nemzeti Lovas Színház újévi gálaelőadása koronázta meg. 

Az összefogásnak, a kitűnő közösségnek köszönhető a fejlődés, az óriási eredmény, amit tavaly Alsóörs elért – idézi Hebling Zsolt szavait a veol.hu.  A polgármester a települést támogató helybeliek, a civil közösségek, az egyházak, a vállalkozók és a partnereik mellett külön kiemelte Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője munkáját, aki mindenben támogatta elképzeléseiket, céljaik megvalósítását.

Alsóörs elöljárója Albrecht Sándor helytörténész-újságírót gondolatát idézte az est mottójáról, aminek azt választották, hogy „Köszönjük Alsóörs!” Eszerint meghálálni egy élet is kevés, amit az ember kapott a szülőföldjétől. Az ünnepi gondolatok után a Nemzeti Lovas Színház művészei Strauss operettekkel, opera-, és musical részletekkel ajándékozták meg a közönséget, Pintér Tibor, Illyés Jennifer, Pápai Kíra és Mohácsi Márk főszereplésével, illetve a táncosokkal.

Pintér Tibor utalt arra, hogy Veszprémben született, Balatonalmádiban tanult meg lovagolni, nagyon kedveli a Balaton-felvidéket, a tavat. Beszélt arról is, hogy meghívták őket New Yorkba, a magyar közösséghez, ahol kérték tőlük, hogy Illyés Jennifer, a párja énekelje el a Főnixmadár című dalt, amelynek angol változatát elsőként az alsóörsieknek énekelte el országos premierként, az újévi előadáson.